Van, akinek csak elkopott, de van olyan is, aki elveszítette, mégsem kap helyette újat. Több, mint két hónapja nem ad ki adókártyát az APEH. Augusztus eleje óta egy beszállító cég nem tud alapanyagot biztosítani az igazolványokhoz – mondta Varga Árpád, elnökhelyettes.

Az adóigazolvány egy biztonsági okmány, amelynek alapanyagára fóliát tesznek. A tizenöt évvel ezelőtt választott biztonsági technológia az APEH elnökhelyettese szerint olcsóbb megoldás volt, mint a műanyag kártya mellett döntenek az akkori illetékesek. Időközben azonban ez a módszer annyira elavult lett, hogy gyakorlatilag külföldön, Németországban, egyetlen olyan beszállító van, aki ehhez alapanyagot tud szállítani.

A cég pedig, amelyik a biztonsági fóliát szállította, a gazdasági válságban csődközelbe került. Ez azoknak gond, akiknek sürgősen szükségük van az igazolványra. Az adóhatóság elnökhelyettese azt mondta, amíg nem lesz fóliájuk a kártyákhoz, addig csak ideiglenes igazolványt állítanak ki, ami hatósági bizonyítványnak számít. Ezzel csak egy gond van: az, hogy hatvan napig érvényes.Forrás:MR