Az oktatási államtitkárság korábbi közlése szerint az őszi írásbeli érettségi vizsgák október 28-áig tartanak 161 intézményben. Ezt követően november 10-től tartják az emelt szintű szóbeli vizsgákat, majd november 18-tól a középszintű szóbeliket.

Az idei októberi-novemberi vizsgaidőszakban összesen mintegy 16.700-an érettségiznek, több mint ezerrel többen, mint tavaly ősszel; ők együttesen 19.518 vizsgát tesznek le.

Az érettségizők – választásaik alapján – ezúttal 54 tárgyból vizsgáznak emelt szinten, 104 tárgyból pedig középszinten (az idegen nyelven tett vizsgák tárgyait külön számolva).

Az államtitkárság tájékoztatása szerint ez a 13. olyan vizsgaidőszak, amely a kétszintű érettségi vizsga szabályai szerint zajlik. Ebben a vizsgaidőszakban 2895 emelt szintű és 16.623 középszintű vizsgát tesznek le a diákok. Az elmúlt őszi érettségihez képest az emelt szintű vizsgák száma 22 százalékkal nőtt.

Az őszi vizsgaidőszak ebben az érettségi vizsgarendszerben már nem elsősorban a javítóvizsgák időszaka. A javítóvizsgák az összes vizsgának ezúttal csak mintegy 13,5 százalékát jelentik. Ebben a vizsgaidőszakban is élhetnek a jelentkezők a hét vizsgafajta mindegyikével, azaz a megfelelő feltételek megléte esetén a rendes, az előre hozott, a szintemelő, a kiegészítő, az ismétlő, a pótló és a javító érettségi lehetőségével.

Az előrehozott vizsgák az őszi vizsgák több mint a felét (54 százalékát) képviselik, számuk a tavalyihoz képest emelt szinten 80-nal nőtt (786 vizsga), középszinten pedig 110-zel emelkedett (9.203 vizsga); összesen tehát 9989 előre hozott érettségi vizsgát tesznek le. A második leggyakoribb vizsgafajta a “rendes” vizsga, ezek száma 3.277, arányuk a vizsgák között 16,8 százalék. Az érettségi bizonyítvánnyal már rendelkezők több mint 2.100 kiegészítő, illetve ismétlő érettségit tesznek, és 1.262 szintemelő vizsga is lesz.

A vizsgázók – a megszokottnak mondható tárgyak mellett – megmérettetik magukat például japán, finn, portugál, ukrán és lengyel nyelvből, de tesznek vizsgát szociális alapismeretekből, a magyar népzene alapjaiból, folklórismeretből és természettudományból is.forrás: MTI