Kisebb dózisokban az elmúlt hónapokban is jutott a muzsikából Lisának, aki édesanyja pocakjában hallgatózott az RTL Klub tehetségkutatójának selejtezői során, de az X-Faktor házban most már töményen kapja, hiszen mamája mellett a többiek gyakorlását is hallhatja. A megkapóan kedves lánykamegjelenése igazi szenzáció, a döntő résztvevői csak ellágyulva tudnak ránézni, az ilyen gyerekekre szokták mondani, hogy zabálni való. Ráadásul Lisa nagyon illemtudó, akkor sem zavarta édesanyját, amikor már elindult a szülőcsatornában.

Egyáltalán nem voltak fájásaim, az egész vajúdást észre sem vettem. A szülést beindították az orvosok, a párom pedig végig bent volt mellettem. Féltem is, hogy fogja bírni, de szerencsére semmi gond nem volt, nagyon sokat segített jelenlétével, bátorított és izgult értem mesélte boldogan Shodeinde Dorottya, aki egyelőre a franciaágyra fektette maga mellé a picit, de nemsokára egy mózeskosárral is bővül a berendezés.

Először úgy volt, hogy nem költözünk be a házba, hogy több időm legyen rá, de aztán rájöttem, hogy otthon nem tudnék megfelelően koncentrálni a versenyre tette hozzá a kismama, aki most azzal a feladattal birkózik, hogy a gyerekre és a felkészülésre is jusson elég ideje.
Amikor próbálni, vagy énekórára kell mennem, akkor bejön hozzánk az édesanyám, vagy a férjem, s gondoskodnak Lisáról, sétálni is elviszik. Nekem persze akkor nagyon hiányzik, de az jár az eszemben, hogy érte, a jövőjéért is vállalom az egészet tette hozzá Dorka, akinek kevés gondja van a picivel.
Lisa mindig csendes, általában csak akkor sír, amikor már nagyon éhes. Annyira hozzászokott a zenéhez, hogy a zajokra sem ébred fel. A döntőre nem viszem magammal, ahhoz még túl kicsi. Talán majd később, ha sokáig bent maradok bizakodott a Geszti Péter keze között csiszolódó gyémánt, Shodeinde Dorottya.

Forrás: Bors