A résztvevőket a házigazdák nevében Babák Mihály polgármester és dr. Demeter László, a Szarvasi Gyógyfürdő igazgatója köszöntötte. Dr. Demeter László hangsúlyozta: Szarvas a vizek tekintetében nagyon szerencsés helyzetben van, mert nemcsak gyógyvize, hanem élővize is van. Emlékeztetett arra, hogy annak idején a Dél-Alföldön éppen ebben a körös-parti városban fúrták az első ártézi kutat. Szarvas a termálfűtés tekintetében is élen jár, itt már 17 éve épült ki a geotermikus fűtési rendszer.

Dr. Ákoshegyi György, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára hangsúlyozta: az új Széchenyi-terv egyik célja az, hogy a meglévő fürdőket energetikai és gazdaságossági szempontból korszerűbbé tegyék. Szólt arról is, hogy tervezik egy fürdőmúzeum létrehozását Magyarországon.

Szita Gábor, a Magyar Geotermális Egyesület elnöke elmondta: az országban évente 5,5 millió köbméter a kitermelhető termálvíz mennyisége. Fontos eredményként jegyezte meg, hogy a geotermikus ágazatot a rendszerváltás után is sikerült magyar kézben tartani, s monopóliumok sem alakultak ki. Leszögezte ugyanakkor, hogy a veszély nem múlt el, a spekulációs törekvéseknek mindenképpen gátat kell vetni.
Az ünnepségen díszokleveleket adtak át azoknak a fürdőigazgatóknak, városvezetőknek és turisztikai szakembereknek, akik sokat tettek a Dél-Alföld Régióban a fürdőkultúra fejlesztéséért.
Forrás: beol