A kiállítás megnyitóját Neparáczki Ferenc intézményvezető felkérésére Nagy Vera néprajzkutató tartotta. Nagy Vera elmondta, Pálfi Mihály nem profi művész, hisz mindössze egy éve alkot, s csupán az alkotás öröméért, s nem is naiv művész, mivel munkáinak létrehozása komoly tudást igényel. A néprajzkutató szólt arról is, hogy a művész alkotásaiban a hagyományőrzés is felfedezhető valamint tájékoztatta a megjelenteket, hogy Pálfi Mihály zsűrizésre benyújtott harminc munkájából az Iparművészeti bíráló bizottság tizenkilencet zsűrizett. Nagy Vera bevezetője után Kónya Krisztina, Bessenyei díjas művész énekelt.

Az iparművész kérdésünkre elmondta, egy éve foglalkozik a horganyzott lemezekből való alkotással. Pálfi Mihály arról is tájékoztatta portálunkat, hogy Sapra Adrienn, a Hódfó vezetője fedezte fel az alkotásra való készségét, hiszen ő volt az első aki felkérte egy műtárgy elkészítésére, majd biztatta, hogy folytassa az alkotást. A művész köszönetet mondott Nagy Vera néprajzkutatónak is, hiszen ő ösztönözte a kiállítás megrendezésére.

Nagy Vera kérdésünkre elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen és környékén foglalkozik a kézműves foglalkozások kutatásával, ezen belül pedig érintette a cigányság fémmunkáit, így került kapcsolatban Pálfi Mihállyal, aki a családi hagyományokból, a bádogos mesterségből merítette alaptudását. Az iparművésznek eddig két tárlata volt, egy Szegeden a Megyeházán és egy a Nagy Sándor utcán Hódmezővásárhelyen.

Az alkotások között a legtöbb valamilyen madarat formáz, ugyanakkor készült már medvét, repülőt, vagy hajót ábrázoló alkotás is. A művész a különböző méretekben készített magyar címerekre a legbüszkébb. Tóth József a kiállítás megtekintése után elmondta, hogy látszik a munkákon az átgondoltság és tetszenek számára az alkotások. Gavodi István azon a véleményen volt, hogy a munkák szépek, esztétikusak, a formák egész jól le vannak bontva, egyszerűsítve és így kifejezőek.

Mohai Viktor