A Nemzeti Erőforrás Minisztérium államtitkára szerint a magyar iskola ezer évvel ezelőtt és egy vesztes világháború után, az 1920-as években is képes volt fejlődni. Mára azonban – mint mondta – oda jutottunk, hogy `a magyar iskolára senki nem lehet büszke`.

Nagyon komoly problémák vannak, amelyeket csak úgy lehet megoldani, ha a rendszer évszázados erősségeit újra felélesztik – hangsúlyozta.

Hoffmann Rózsa ezek közé sorolta az oktatási rendszer pedagógiai kultúráját. Ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy régebben a tanár, vagy tanító irányította a nevelési folyamatot, de ez az elmúlt években megfordult. Piacszemléletű oktatáspolitika következett, amelyben a `megrendelőnek` is hangsúlyos szerepe volt. Ezt meg kell változtatni, és vissza kell állítani a tanárok pedagógiai hagyományait.

Ehhez szorosan kapcsolódik a tanárok társadalmi megbecsültsége és annak helyreállítása. Az államtitkár szerint az anyagi megbecsültség `romokban hever`, de nem csak anyagi természetű kérdésről van szó.

A harmadik olyan erőssége a magyar oktatásnak, amelyet fel kell éleszteni Hoffmann Rózsa szerint a gyerekek alapműveltsége volt. Elmondása szerint az elmúlt nyolc év oktatáspolitikája ezt tönkre tette, mert olyan nemzeti alaptantervet adtak ki, amely lerombolta ezt a tudást és csak a gyakorlati képzést erősítették.

Sok tekintetben változtatna a jelenlegi érettségi rendszeren az oktatási államtitkár. Ennek egyik eleme – mondta Hoffmann Rózsa -, hogy egy természettudományos tárgy is bekerülne a kötelező érettségi tantárgyak közé.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a tanároknak és a diákoknak is hagynak majd időt arra, hogy szembesüljenek az új követelményekkel.

Hoffmann Rózsa a XVI. Polgári Gondola rendezvényen ismét jelezte: új közoktatási törvényt dolgoznak ki, és azt szeretnék, ha ezt jövő nyárig elfogadná a parlament. A nemzeti alaptanterv módosítása is a tanév második félévére válhat véglegessé – ahogy fogalmazott – érdemi szakmai konzultációk után.

Az Oktatási Hivatal nemrég a középiskolák 70 százalékánál talált hibát a felvételi eljárással összefüggésben. Hoffmann Rózsa kérdésünkre azt mondta: bár az intézményvezetők is hibáztak, a középiskolai felvételiket szabályozó rendelkezés túl bürokratikus, merev és irracionális volt, nem lehet tökéletesen betartani.forrás: mr1.hu