Dr. Lázár János elmondta, hogy a városban munkahelyet kell teremteni, ami az állam, az önkormányzat, valamint a helyi kis- és középvállalkozók feladata. A helyi vállalkozásokat továbbra is támogatni fogja a város, amennyiben új munkahelyet teremtenek. A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje elmondta azt is, hogy a városi laktanya központi dandár lesz, így 500 új munkahely létesül majd Hódmezővásárhelyen.

Dr. Lázár János tájékoztatta a susániakat arról is, hogy a város kórházának peréről szeptember 29-én születik döntés, amely ha a városnak kedvez, akkor a kórházat anyagilag és szakmailag is kárpótolják, így az magasabb színvonalon folytathatja a munkáját. Emellett, ha sikeresen pályáznak, jövőre elkészül az új járóbeteg szakrendelés is, de tervezik egynapos sebészet kialakítását is.

A több mint negyven érdeklődő közül néhányan kérdéseket tettek fel dr. Lázár János polgármesterjelöltnek és dr. Havasi Katalinnak, a Fidesz-KDNP 7. számú választókerület képviselőjelöltjének. Tóth Jánosné azt kérdezte Lázár Jánostól, hogy miért olyan hosszú a várólista például egy ultrahangos vizsgálatnál. A polgármesterjelölt elmondta, hogy erről nem a város tehet, az OEP egy napra csak bizonyos számú vizsgálatot engedélyez, és a többi későbbre csúszik. Így alakultak ki a hosszú várólisták, de hozzátette, ebben országos szinten változás lesz.

Lencse Sándor azt kérte a jelöltektől, hogy az önkormányzat helyezzen ki egy közlekedési tükröt a Görbe, Tornyi János és Kistöltés utcák kereszteződésébe, mert beláthatatlan, és ez az eszköz nagyban segítené a közlekedés biztonságosságát. Az észrevételt kivizsgálják és amennyiben szükséges, kihelyezik a tükröt.

Szöllösiné Szögi Magdolna a Mérleg utcán lakik. Elpanaszolta, hogy az alatta lévő lakásban három kutyát tartanak, és őt ez zavarja. A problémáját már jelezte az önkormányzatnál. A polgármesterjelölt elmondta, hogy az ügyben intézkedni fog, mert az ember és a kutya együttélésének szabályai vannak.

Néhányan jelezték dr. Havasi Katalinnak, hogy a városrészben sok helyen az árkok állapota nem kielégítő. A Sas utca és Kaluzál utca kereszteződésében a bokroktól nem lehet kilátni az útra – jelezte egy ott lakó.
Láda Eszter