A kommunikáció a legfontosabb

Az Ady Endre utca és a Búzavirág utca kereszteződésében tartott lakossági fórumot Zsótér Károly, Mindszent város független polgármesterjelöltje szeptember 23-án, csütörtökön. Az esemény a Fidesz-KDNP mindszenti képviselőjelöltek bemutatkozásával kezdődött, majd a várost érintő tervek és célok is előkerültek.

A kórház peréről 29-én lesz döntés

A következő négy évben a városban munkahelyeket kell teremteni és járdákat kell építeni - jelentette ki dr. Lázár János csütörtök délután Hódmezővásárhelyen a Görbe és a Kistöltés utcák kereszteződésében tartott lakossági fórumon. A Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje szólt arról is, hogy a város kórházának peréről szeptember 29-én lesz döntés.

Bíróság előtt a prostit kirabló trió

Tanúk meghallgatásával próbálta meg tisztázni egy tavalyi rablás részleteit a Békéscsabai Városi Bíróság csütörtökön. A vádirat szerint tavaly márciusban fegyverrel rabolt ki egy út mellett strichelő prostituáltat két férfi és egy nő.

Izmosabb a forint

Kedvező nemzetközi befektetői hangulatban tovább erősödött a forint szerdán: az eurót délután fél ötkor 278,70 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben. Kedd délután négy órakor még 279,83 forinton állt a jegyzés. A forint árfolyama augusztus 23-án járt utoljára hasonló jegyzési szinteken.

Női kézilabda Világkupa: nem jutott elődöntőbe a magyar csapat

A magyar női kézilabda-válogatott nem jutott be az elődöntőbe a dániai Világkupán, miután csütörtökön 29-26-ra kikapott a francia csapattól. Pocsékul kezdett Mátéfi Eszter szövetségi kapitány alakulata, amely csak a 11. percben volt először eredményes.

Százmillió dollárt adományoz iskoláknak a Facebook alapítója

Százmillió dollárt (21 milliárd forintot) adományoz iskoláknak a Facebook közösségi portál alapítója, Mark Zuckerberg. Amerikai lapértesülések szerint a vagyonos férfi alapítványt akar létrehozni, amely elsősorban a New York közeli Newark városában javítana az iskolarendszeren.

Az Audi 900 millió eurót fektet be győri üzemébe 2013-ig

Az Audi mintegy 900 millió euró (252 milliárd forint) beruházással bővíti győri kapacitásait 2013-ig, és ezzel közvetlenül 1.800 munkahelyet hoz létre - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök és Rupert Stadler, az Audi AG igazgatótanácsának elnöke.

A szegedi vállalkozók együttműködnek B. Naggyal

Megalakult a Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártjának (MVP) szegedi szervezete, mely aktívan kíván együttműködni B. Nagy Lászlóval. A fideszes polgármesterjelölt csütörtöki sajtótájékoztatóján kifejtette, megválasztása esetén a helyi vállalkozásokat érintő önkormányzati döntések kidolgozásába be kívánja vonni őket Szeged stabilitásának megteremtése érdekében.

Lehet még javítani a szerb-magyar gazdasági kapcsolaton

Jónak mondható a gazdasági kapcsolat Magyarország és Szerbia között, nagyon sokat fejlődött az utóbbi időben, azonban messze elmarad attól, amilyen lehetne mondta Szatmáry Kristóf, az Országgyűlés Gazdasági és Informatikai Bizottságának fideszes alelnöke csütörtökön Szegeden a Magyar-Szerb Kereskedelmi és Iparkamara szakmai találkozójának szünetében az MTI-nek.

Becsey: ”Nem kell mindenáron megszerezni egy-egy beruházást”

Az Opel félmillárd eurós ráfordítással fejleszti Szentgotthárdon a motorgyártását, s további jelentős beruházások bejelentése várható. Becsey Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) külgazdaságért felelős államtitkára az [origo]-nak adott interjújában arról beszélt, hogy milyen szempontokat mérlegelnek a beruházások támogatásának megadásánál, s hogy meddig hajlandóak elmenni a kedvezmények nyújtásánál.

Gallup: Demszky távozni fog

A Gallup legfrissebb közvélemény-kutatása szerint Tarlós István meggyőző fölénnyel szerezheti meg a főpolgármesteri posztot az önkormányzati választáson, miközben az őt támogató Fidesz-KDNP stabil többséget szerezhet a Fővárosi Közgyűlésben.

Vidéki fejlesztéseket támogat a kormány

Térségi Integrált Szakképző Központ átadás előtti bejárásán vett részt 2010. szeptember 23-án Salgótarjánban Fellegi Tamás. A nemzeti fejlesztési miniszter a beruházás eredményeképp kialakított központi képzőhelyet tekintette meg Salgótarjánban.

Javítják a kertvárosi kerékpárutat

Az esős időjárás megmutatta, hogy hol alakultak ki vízzel borított részek a kertvárosi kerékpárút első szakaszán, ezért a kivitelező új víznyelőket alakít ki, és a régieket kijavítja a Rudny Gyula és az általános iskola közötti területen - tájékozatta portálunkat Szilágyi Tamás, a városfejlesztési csoport munkatársa.

Sereghajtók vagyunk megújuló energiában

Energetikai Konferenciát tartottak csütörtökön Szegeden a Megyeházán tájékoztatta portálunkat Magyar Anna a Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke. A megyei önkormányzat élen jár a megújuló energiaforrásokat felhasználó projektek megvalósításában. A cél ezek további terjesztése mondta az elnök asszony.

Még Vácról is érkeztek dr. Lázár János polgármesteri fogadóórájára

Csütörtökön reggeltől hivatalában fogadta a vásárhelyi polgárokat fogadóóráján dr. Lázár János polgármester, országgyűlési képviselő. A legtöbben munkához jutással kapcsolatban és szociális, valamint lakhatási gondokkal keresték meg a városvezetőt.

Cittaslow, a nyugodt, élhető város

Egy évvel ezelőtt Hódmezővásárhely hazánkban elsőként csatlakozást kezdeményezett az Olaszországból induló, mára a világ 16 országának csaknem 150 városát egyesítő Cittaslow mozgalomhoz. A magyarul leginkább nyugodt, élhető városok szövetségének fordítható nemzetközi szervezet vezetői és dr. Lázár János polgármester csütörtökön délelőtt, sajtótájékoztató keretében számoltak be a csatlakozási tárgyalások eredményeiről, Hódmezővásárhelyen a Polgármesteri Hivatalban. Az eseményen a média részéről jelen voltak a Magyar Távirati Iroda, a Magyar Televízió, a Városi Televízió és a Rádió7 munkatársai is.

LMP: Manipuláció helyett érdemi állampolgári részvételt!

A jelenleg elterjedt manipulatív módszerek helyett az állampolgárok aktív részvételét szorgalmazza az LMP a közelmúltban `új városrész születik` címen bejelentett fejlesztés apropóján. A párt képviselői szerint Szegeden szinte minden esetben a városlakók megkérdezése nélkül kerül sor egy-egy terület hasznosítására vagy beruházás megvalósítására.

Falat bontott, hogy a szomszédból lopjon

Falat bontott, majd átmászott a szomszédos ház padlására egy férfi Hódmezővásárhelyen. Így akart pénzt szerezni. A vásárhelyi nyomozók rövid időn belül elfogták.

Képviselői virágok a panelben élő szépkorúaknak

Lehet, hogy kevesen tudják, de a Csongrádi sugárút mellett, a tízemeletesek közt húzódó Gáspár utcában működik egy gondozóközpont, egy idősek klubja, ahová a panelekben élő nyugdíjasok fizethetnek elő ebédre, s tölthetik el szabadidejüket, beszélgetve, tévét nézve. A környék két körzetének, az Északi városnak és Makkosházának fideszes képviselőjelöltjei, Nagyné Veress Tünde és Tóthné Péli Katalin látogatta meg a nyugdíjasokat.

20-25 ember munkája biztosított

Kacsafeldolgozó üzemet adtak át csütörtökön Balástyán. A beruházás megtörni látszik a stagnálás jegét, hiszen évek óta nem történt ilyen a községben.

Németh László elvei mentén, mai technológiával újul meg a PMK

A város által indított fejlesztések egyrészt új lehetőségeket jelentenek a város lakóinak, másrészt sikeresen ösztönzik a magánerős projektek bekapcsolását - mondta el az Agóra program keretében megújuló PMK teljes felújításáról rendezett konferencia vendégeit köszöntő beszédében Almási István alpolgármester, rámutatva: a városban a közeli jövőben 9 milliárd forintnyi fejlesztés valósul meg állami és uniós támogatással, önkormányzati önrésszel és a magántőke befektetéseivel. A művelődési központ az építészeti változásokon túl tartalmi és szakmai megújulást is maga elé tűzött.

Czibere nélkül a Kosársuli

Nagyon jó edzőmeccset játszott a Kosársuli szerdán a Hódtói Sportcsarnokban. Az ellenfél a román NB I/B egyik élcsapata, a Temesvár volt. A zónavédekezés jól működött, és rengeteg labdát is szereztek Mócsaiék - de még van mit javítani támadásban.Hangbejátszással!

A választás napján indul a kampánycsend

Jövő héten vasárnap, október 3-án országszerte választások lesznek. Milyen szabályokat kell betartanunk? Mikor kezdődik a kampánycsend? többek között erről is kérdeztük csütörtök délelőtti Önkormányzati Napraforgó Magazinműsorunk vendégét: dr. Korsós Ágnest, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város címzetes főjegyzőjét, a Helyi Választási Iroda vezetőjét.

Magyar-szerb együttműködés

Szegeden a Csongrád Megyei Kereskedelmi- és Iparkamara székházában egy magyar-szerb szakmai nap kezdődött szeptember 23-án, csütörtök reggel. Az üzleti fórum része egy elképzelt menetrendnek, hiszen egy hónappal ezelőtt Szabadkán a vásáron tartottak hasonlót. A két ország közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése során a CSMKIK működtette a szerb-magyar tagozatot tudtuk meg Nemesi Pál elnöktől.