A vámosok még 2007 márciusában tartottak éjszakai ellenőrzést egy raktárak bérbeadásával és pálinkafőzéssel foglalkozó kecskeméti Zrt. Vértes utcai telephelyén. Alaposan meglephették a vádlottakat, akik éppen a Horvátországból kamionon behozott, 26 ezer liternyi vízkőoldó sósavval történő semlegesítésén és a pincében lévő nagy tartályokba való szivattyúzásán fáradoztak.

A nyomozás feltárta: egy horvát férfi az általa gyártott vízkőoldó-koncentrátumot felajánlotta megvásárlásra egy magyar ismerősének. Egy mintát is adott neki, elmagyarázva, hogyan lehet a lúgos, kékes folyadékból etil-alkoholt készíteni, és milyen lesz annak a minősége.

A minta a perben szintén vádlottként szerepelő közvetítőkön keresztül eljutott a kecskeméti férfihoz, T-N. Sándorhoz, aki üzletet látott a dologban, és társaival megegyeztek, hogy nagy tételben rendelnek a Horvátországban előállított termékből.

A vádlottak megbeszélték a beszállítás technikai részleteit illetve azt is, hogy a haszonból ki mekkora hányadban részesedik. Mivel a vételhez nem volt elegendő pénzük, bevontak egy `szponzort` is, aki kifizette az alapanyag árát a horvát férfinak, de cserébe természetesen ő is jutalékot kért.

Ezt követően pár napon belül, 2007. március elsején az esti órákban meg is érkezett Kecskemétre a tehergépkocsi, rakterében 26 darab ezerliteres tartállyal. Az elsőrendű vádlott a szállítmány elé ment, majd ezután együtt hajtottak a Vértes utcai telephelyre, ahol T.-N. Sándor cége alkalmazottjaként a raktárak bérbeadásával kapcsolatos ügyintézést végezte.forrás és teljes cikk: baon.hu