A projekt megvalósulásával az Önkormányzat egy korszerű épületben, új eszközökkel tudja ellátni az egészségügyi alapellátási feladatait. A pályázat nyitórendezvényére 2010. szeptember 30-án, csütörtökön 11 órakor kerül sor a Polgármesteri Hivatal tanácstermében.

Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat szervezésében 2010. október 5-én véradás lesz az ásotthalmi Művelődési Házban reggel 10 és délután fél 3 között. A véradók vigyék magukkal személyi igazolványukat vagy útlevelüket és TAJ kártyájukat.

DOMASZÉK
2010. szeptember 24-én, pénteken 13 órától az időseket köszöntik a domaszéki sportcsarnokban. Az Idősek Világnapja alkalmából ünnepi műsorral kedveskedik a Domaszéki Művészeti Iskola moderntánc- és társastánc csoportja, valamint a Domaszéki Asszonykórus. Az ebéd alatt és után Nyári Zoltán zenél a szépkorúaknak.

Szintén Domaszéken, szeptember 24-én, 14 órától Dr. Molnár Sándor, prosztata szűrővizsgálatra, szeptember 29-én 14 órától Dr. Horváth Edit szemészeti vizsgálatra várja a pácienseket a Dózsa György utcai háziorvosi rendelőbe. A vizsgálatok térítésmentesek.

DOROZSMA
Dorozsmai Nyárbúcsúztató ünnepséget tartanak szeptember 25-én, szombaton, a Sári tanyán. Délelőtt főzőversennyel indulnak a programok, majd ügyességi verseny vár a gyerekekre. Fél 2-től Fülöp János tárogatón játszik, ezt követően hip-hop táncosok bemutatóját láthatják. Fél 3-tól filmslágereket ad elő Molnár Orsolya és Szombati Péter, délután 4-től pedig a dorozsmai hastáncosok előadását tekinthetik meg. A nyárbúcsúztató keretében egész nap fogathajtó versennyel, kutyás bemutatóval, arcfestéssel várják az érdeklődőket. A tombolasorsolás fődíja egy csikó.

A Vöröskeresztes Klub szervezésében őszi szüreti bálra invitálják a Petőfi Művelődési Házba az érdeklődőket szeptember 27-én, hétfőn 16 órától. Mulassanak együtt az ősz, a szüret, a must ünnepén!

ÖTTÖMÖS
Az öttömösi hulladékudvar kedden 12-18 óráig, valamint szombaton reggel 8-tól délután 2 óráig tart nyitva. További információ a Társaság honlapján a www.szkht.hu címen található.

PUSZTAMÉRGES
Jól indult az ősz a pusztamérgesi tájfutóknak. Szerencsi Dóra és Szerencsi Ildikó a Szegedi Vasutas SE színeiben versenyezve, felnőtt kategóriában a Salgótarján melletti Mátrakeresztesen rendezett Tájfutó Országos Bajnokságon csapatban bajnoki címet szerzett. Dórának a “királykategóriának” számító megmérettetésben ez az első O.B. aranya. Ildikó a csapatverseny előtti nap egyéniben egy ezüstérmet is begyűjtött.
A lányok a Pusztamérgesi Sportegyesületben barátkoztak meg a sportággal, számtalan érem és oklevél bizonyítja eredményességüket.

RÖSZKE
A Röszkei Baba Klub várja régi és új tagjait szeptember 27-én, hétfőn délelőtt 9 órára az Ifjúsági és Közösségi Ház Baba szobájába.

Fém-, papír-, elektromos hulladék és PET palack gyűjtést tart a Röszkei Általános Iskola Diákönkormányzata 2010. szeptember 27. és október 01. között. A hulladékgyűjtő konténer helye az iskola udvarán lesz. A gyűjtés naponta 7 órától 17 óráig tart. A hulladékgyűjtésből befolyt összeget az iskolai gyereknap megrendezésére fordítják.

Újra indul a Tabu Café Röszkén, a plébániaudvarban. Beszélgetések, kötetlen viták a modern fiatalok hitének kérdéseiről és kétségeiről csütörtök esténként 19 órától. Az első alkalom szeptember 30-án 19 órakor lesz.

RUZSA
Befejeződött Ruzsán a kisvasút épületének felújítása. A korhű épület ünnepélyes átadására szeptember 28-án 9 órakor kerül sor. Az orvosi rendelések és fizioterápiás kezelések a korábbi rend szerint zajlanak.

Szintén Ruzsán, az anyatejes világnap alkalmából szeptember 21-én a baba-mama klub keretein belül köszöntötték azokat az édesanyákat, akik legalább 6 hónapig anyatejjel táplálták gyermeküket.

Ruzsa Község Önkormányzatának szervezésében szeptember 26-án, vasárnap állat-és kirakodóvásárt rendeznek a helyi vásártéren.

SÁNDORFALVA
A Dél- Alföldi Operatív Program keretein belül a `Sándorfalva Néprajzi és helytörténeti bemutató tereinek fejlesztése a Pallavicini kastélyban és a Budai Sándor emlékházban` című, több mint 205 millió forint összköltségű pályázat kertészeti parképítési feladatai jelenleg is zajlanak. A tervek között szerepel 29 db fa kivágása, mert egészségügyi állapotuk nem megfelelő, a fák betegek, elöregedettek. Az iskolások által ültetett 5 db kisméretű platán nem kivágásra, hanem áttelepítésre kerül. A pályázat által megvalósuló parképítéssel számos díszfa és cserje kerül majd kiültetésre, amelyek később Sándorfalva esztétikus díszei lesznek.

ÜLLÉS
Az üllési Estike Népdalkör szervezésében kerül megrendezésre a III. Területi Dalos Találkozó október 2-án, szombaton 9 órától a Déryné Kulturális Központban. Minden érdeklődőt szeretettel vár Juhari László kórus vezető és Farkas Györgyné dalköri elnök.

Az Üllési Egyházközség, a Máltai Szeretetszolgálat helyi csoportjának támogatásával keresztény ifjúsági hittancsoportot szervez. Várják azoknak a fiataloknak a jelentkezését, akik keresztény közösségben szívesen eltöltenék szabadidejüket. Szeptember 26-án, a vasárnapi 9 órás mise után megbeszélést tartanak a plébánián.

ZÁKÁNYSZÉK
Október 2-án, szombaton 11 órától Jim Sanders hirdeti az Evangélumot Zákányszéken, a Lengyel téren. Az előadást zenés dicsőítés kíséri, mely a betegek gyógyulásáért szól. A rendezvényre várják az érdeklődőket és gyógyulni vágyókat, mindenki számára ingyenes.

2 napos papírgyűjtést szerveztek a Zákányszéki Általános Iskolában szeptember 21. és 22. között. Az összekötött vagy zsákban hozott papírokat óriáskonténerbe gyűjtötték, melyet az iskola Sportcsarnokánál helyeztek el. A leadott papírkötegekért 12 forintot adtak kilógrammonként. A papírgyűjtés nem csupán hasznos tevékenység, hanem egyfajta versennyé is vált az osztályok, iskolatársak között. A verseny eredményhirdetésére az iskola következő megbeszélésén kerül sor.Forrás:Homokhát TV