Célok és beszélgetés a Miási úton

A Miási úton az élelmiszerbolt kerthelyiségében - a környékbeliek Csehóként ismerik - tartottak lakossági fórumot a Fidesz-KDNP mindszenti képviselőjelöltjei, akik nevében Zsótér Károly polgármesterjelölt számolt be terveikről és céljaikról. Mint mondta, fontosnak tartják, hogy ne nagygyűlést tartsanak, hanem közvetlenebb beszélgetést kezdeményezzenek a település különböző pontjain. Igaz, csak három fő érkezett az első fórumra, de ők igazán hasznos és jelentős kérdésekre hívták fel a jelöltek figyelmét.

Hulladékért ingyen belépő a Fővárosi Állatkertbe

Ingyen látogathatta meg a Fővárosi Állat- és Növénykert lakóit minden gyerek, aki legalább 10 üres tejes, vagy gyümölcsleves dobozt vitt 2010. szeptember 11-én és 12-én a főbejáratnál felállított gyűjtőponthoz.

Egy éves a Vadonleső

A "Vadonleső" Internet alapú élővilág-megfigyelő rendszer elindítását egy éve jelentette be a természetédelemért felelős államtitkár. Az eltelt év során a program öt új fajjal bővült, s a 14 fajról eddig 3500 előfordulási adatot küldtek be a lelkes természetjárók.

Az utak állapota is javulni fog

A Hódmezővásárhely külterületén élők legfőbb problémája az utak rossz minősége derült ki a szeptember 12-én, Erzsébeten tartott választási fórumon, ahol dr. Lázár János, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város polgármestere és Benkő Zsolt önkormányzati képviselő a lakosoknak megígérték: új utakat kapnak.

Újabb kiállítás szezonzárásra

Trogmayer Ottó és Szörényi Levente kapott idén Szer Üzenete Díjat. A látogatókat kicsit elbizonytalanította az idő, de a műsor színvonalas volt, és egy új kiállítás is nyílt negyedik éve élesztették újra a Szobori búcsú ünnepét az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban. Hangbejátszásokkal

Savanyú vasárnap Halason

Több mázsa húsból, krumpliból és vöröshagymából készült el vasárnap Kiskunhalas főterén a rekord mennyiségű Halasi savanyúmáj.

Kiemelt jogi védelmet kérnek a vagyonőrök

Lövöldözés a hipermarketben, verekedés a bevásárlóközpontban, vagyonőröket érő megdöbbentő áruházi inzultusok. Az elmúlt hónapokban több támadás is ért biztonsági embereket. Kamarájuk javasolta, hogy egyes munkakörökben a vagyonőrök kerüljenek be a közfeladatot ellátók közé.

Telekgerendáson már a 47-es utat veszélyezteti a víz

Nemcsak Kondoros, hanem Telekgerendás is jócskán kapott az elmúlt éjszaka az égi áldásból. A település több pontján egész nap szivattyúztak, a szántóföldek vízben állnak. A polgármester szerint félő, hogy a víz az éjszaka folyamán elönti a 47-es utat.

Grafitot találtak a Holdon

Az Apollo-17 holdexpedíció során gyűjtött kőzetmintákban mai korszerű laboratóriumi módszerekkel grafitot találtak, ami sokat elárul a Naprendszer fejlődésének korai szakaszáról.

Alonso a depóban nyerte az Olasz GP-t

Button vezetett, a spanyol egy körrel később cserélt gumit, centikkel eléje jött vissza. Vettel az utolsó körben cserélt gumit, Hamilton kiesett, a vb szuperszoros.

Illés Zoltán: A termékdíjat be fogjuk hajtani

Az államnak több forrásteremtési lehetősége is van, amiből a belvizek és árvizek problémáinak kezelését hatékonyabbá tudja tenni, többek között keményen be fogják szedni a multinacionális cégekre kirótt termékdíjat, amiből éves szinten 100 milliárd forintos bevételhez juthat a tárca mondta el Illés Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára, aki a kormány vízügyi elképzeléseiről beszélt a `Makó és térségének vízgazdálkodási jövőképe` című szakmai konferencián.

Egy kétlábon járó történelem a Rádió 7-ben!

A napokban tölti 84. születésnapját Herczeg Mihály tanár, helytörténész, nyugalmazott vásárhelyi levéltárigazgató és Pro Urbe-díjas díszpolgár, a Szőttes szeptember második hetének vendége.

Koncertek és több száz méter Trabant Madzagfalván

Országos Trabant Találkozóval, látványos kikötői versennyel, számos érdekességgel és Rúzsa Magdi koncertjével folytatódtak a Madzagfalvi Napok Békésen. Szombaton kiderült az is, hogy Szaffi megelőzte Maharadzsát, az 1962-ben készült NDK gépkocsi pedig ugyanúgy száguld, mint fénykorában.

A téglán kívül papír is kell jócskán az építkezéshez

Többe kerül ma egy építkezés, mint akár tíz évvel ezelőtt, és ez nemcsak az építőanyagárak változásának következménye. A házépítés költségét a hatósági előírások is emelik, ehhez azonban cserébe jobb minőség társul.

Káposztafieszta Körösnagyharsányban

Minden eddiginél több, összesen 46 csapat főzött, sütött különféle káposztás ételeket szombaton a VIII. Körösnagyharsányi Káposztafesztiválon. Híven igazolja a rendezvény egyre növekvő népszerűségét, hogy tavaly még csak 28 csapat ragadott fakanalat.

Van még remény? Kisebb lett a tumor

`Tetszenek az esélyeim a túlélésre" mondta Michael Douglas legutóbb egy interjúban. Három hét már el is telt a fárasztó nyolchetes időszakból, ami a színészre vár. Eredménye már most is van a kezelésnek: csökkent a daganat mérete.

Meglopták a speciális mentőket

Több millió forint értékű mentőfelszerelést loptak el a miskolci speciális mentőktől; a tettesek kézre kerítésére a város egyik polgármesterjelöltje, Hircsu Ákos nyomravezetői díjat ajánlott fel vasárnapi sajtótájékoztatóján, amelyet a mentőcsapat világhírűvé vált egykori kutyája, Mancs szobra előtt tartott.

Özönvízzel küzdenek Kondoroson

Mintegy százötven kondorosi ingatlan területén áll a víz. A településen szombatról vasárnapra virradó éjszaka 60-80 milliméter körüli eső esett.

A magyar autó állomány is elöregedőben?

A magyar autók átlagos életkora valamivel több mint tíz év, az autók alig negyede fiatalabb öt évnél, és az elmúlt két évben közel feleannyian vásároltak új autót, mint 2006 és 2008 között - derül ki a Robert Bosch Kft. friss felméréséből.

Büntetni kellene a hálapénzt?

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága szerint az egészségügyi dolgozók jövedelmének emelésével és a munkakörülmények javításával lehetne eltüntetni a hálapénzt.