Már átadás előtt a szegedi Mars téri piac, hamarosan új ruhába öltözik. A szélvész gyorsaságú kivitelezés, a piac ünnepélyes átadásának időpontja, mind-mind arról árulkodnak, hogy a most is versenyben lévő, baloldali aspiránsok fontosnak tartják a nem kevés üzenettel bíró beruházás befejezését. Politikai értelemben üzenet lehet, hiszen egy piac felújítása széles társadalmi csoportot érint. Mindenki ismeri a piacot, a hölgyek, a családok motorjai főként, hiszen amellett, hogy a Mars tér egy közlekedési csomópont, a lakosság nagy része itt vásárol, és itt tölti fel a családja háztartását elemózsiával.
Megtudhattuk, hogy a projekt vezetői, a közel 170 millióból megtervezett, új piac építésével kapcsolatban több mint 7 millió forintot szerettek volna elszámolni informatikai tanácsadásért. Kommunikációra, reklámhirdetésekre 14 milliót, irodavezetői szolgáltatásra pedig 6,3 milliót. A Mars téri beruházásnak azonban vannak főbb üzenetei is. Petykó Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) egy országos médiumnak nyilatkozva elmondta, a Mars tér beruházási pályázata szabálytalanságokat rejt magában, valamint a tér jelenleg perek sorával terhelt, így amíg ezek a problémák a hatályos jogszabályok értelmében el nem hárulnak, addig az NFÜ-nek nem áll módjában folyósítani Szegednek a több milliárdos uniós támogatását. A Mars téri kereskedők, és az önkormányzat közötti bírósági párbeszéd jelenlegi állását nemrégiben közöltük olvasóinkkal, Cseh Attila, a Csongrád Megyei Bíróság sajtószóvivőjének tolmácsolásában.
Emlékezetes, hogy 2009. november 29-én minden egyeztetés nélkül a még álló pavilonokat a kereskedők bennük tárolt magántulajdonaival együtt advent éjszakáján a szocialista városvezetés irányításával lebontották. A hivatalos önkormányzati kommunikáció pavilonok áthelyezéséről beszélt a bontással kapcsolatban, a Legfőbb Ügyészség ezzel szemben azonban elrendelte a nyomozást, felügyeleti szervként a Békés Megyei Főügyészséget, nyomozati szervként pedig a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölte meg. Előbbi szervezet sajtóközleményben jelezte portálunk felé, hogy rongálás, magánlaksértés és más bűncselekmények ügyében folytat vizsgálatot, a rendőr-főkapitányság sajtószolgálata is megerősítette az ügyészségi nyomozás tényét, valamint kiegészítette azt azzal, hogy a mars téri pavilonrombolás körülményeit vizsgálva nyomozást folytat a rendőrség Gazdaságvédelmi Osztálya is, hivatali visszaélés gyanújával. Jelenleg a kihallgatások, és iratok beszerzése van folyamatban tájékoztatta lapunkat a rendőrség sajtószolgálata.Forrás:szegedma