Kigyulladt egy mozdony

Kigyulladt egy dízelmozdony a Hajdú-Bihar megyei Óhatpusztakócs vasútállomásán vasárnap reggel vontatás közben.A fotó illusztráció!

A lovak közé csaptak Zánkán

Akadályhajtással folytatódik Zánkán a B kategóriás fogathajtók országos bajnoki fordulója, a helyszínről Baranyai Antal jelentkezett. Eredmények a folytatásban!

Egy évre a mosókonyhába zárta férjét

Sokkos állapotban kórházban fekszik az a 80 éves férfi, akit szerdán rendőrök szabadítottak ki saját mosókonyhájából, ahová fele annyi idős felesége és annak szeretője zárta be.

Veszélyesek az ásványvizek?

Valamennyi Magyarországon forgalomban lévő, palackozott természetes ásványvíz biztonságos, nem tartalmaz egészségre káros anyagokat, így minden korlátozás és kockázat nélkül fogyasztható a Magyar Ásványvíz Szövetség és Terméktanács szerint.

Úszótanfolyam a Török Sándor Strandfürdőben!

Még mindig lehet jelentkezni a Hód-Fürdő Kft. által szervezett 10 alkalmas úszótanfolyamokra. A következő turnus augusztus 2-án indul kezdő és haladó úszástudással rendelkező gyermekeknek.

Tanulságos edzőmecsek

Az NB III-as bajnoki címet szerzett csapatának keretét szinte teljesen kicserélő NB II-es Baja csapatát fogadta hétvégi felkészülési mérkőzésén a bajnoki rajtra készülő HFC. A vendégek soraiban több első osztályban is szerepelt játékost fedezhettünk fel. A Sugovica-partiak szerencséjére megtehetik a "nagy bevásárlást", hiszen a város kiemelt összeggel támogatja a klubot, amelynek kispadján az ötvenszeres válogatott Bognár György ült.

Orbán is megjelent Csólyospáloson

Nacsáék maguk köré gyűjtötték az idei csólyospálosi falunap résztvevőit, Bagi Iván Orbán Viktor bőrébe bújva igyekezett megválaszolni vagy éppen elhárítani kardinális kérdéseket.Sok fotóval!

Csökkent a Balaton vendégforgalma

Az idén május végéig a balatoni szálláshelyek 294 ezer vendéget fogadtak, 1,5 százalékkal kevesebbet, mint az előző év azonos időszakában - áll a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb kiadványában.

Borúra derű…

Vasárnap reggel derült vagy gyengén felhős égre ébredhetünk, a Dunántúlon hajnalban képződő ködfoltok gyorsan feloszlanak majd.

Tovább hízik a nyeremény

Nem volt telitalálatos az Ötöslottón, a Jokeren viszont elvitték a főnyereményt. A szombat esti sorsolás nyerőszámait és nyereményeit a folytatásban olvashatja!

Ismét operett ünnep Kübekházán

XI. alkalommal nyitotta meg a kapuit július 31-én az Operettfalu Kübekházán. Hatalmas eső zúdult a falura, így a délutáni programok elmaradtak, viszont az esti gálára a fellegek elvonultak és teljes pompájában ragyogott a színpad, ahol neves előadók léptek fel.