Milyen érzésekkel és tervekkel érkezett Kecskemétre?
Nagyon jó érzésekkel és nagy tervekkel. Öt darabban játszom: a Nyomorultakban, a Popeye-ben, az Anconai szerelmesekben, a III. Richárdban és az évad végén a tejszínhab a tortán: a Káprázatos kisasszonyok. Remek szerepekben bizonyíthatok, ami hatalmas kihívást jelent.

A Hello, Dolly! volt az első kecskeméti előadása, már akkor felmerült, hogy ideszerződik?
Igen, Cseke Péter igazgató úr hívott, de a feladataim a soproni színházhoz kötöttek. Reméltem, hogy nem gondolja meg magát, mert nagyon vártam, hogy jöhessek. Hihetetlen jó érzés egy olyan színházban játszani, ahol már a színpadra lépés is élmény. Csodálatos épület, klasszikus színházi tér, remek kollégák.

Hiányozni fog a pesti pörgés?
Nem hiszem, mindig visszahúzott magához a vidék. Négy évig voltam Szolnokon, négy évig Székesfehérváron, utána két évig a Budapesti Operettszínházban, aztán jött Sopron. Sohasem volt kényszer, hogy vidékre szerződjem, sőt. Mégis kerestem a lehetőséget. Szerintem jót tesz a színésznek, ha sokféle feladatban próbálhatja meg magát. Nem mindenki ért egyet ezzel. Egyszer valaki azt mondta nekem: `Magából soha nem lesz sztár.`

Ki a forrás?
Azt nem lehet elárulni.

És a választ?
Nem is akarok sztár lenni. Mire ő közölte: mindenki sztár akar lenni. De ez nem változtatott a véleményemen. Akkor sem, ha a világ egyébként nem feltétlenül velem ért egyet. Előfordult, hogy megmondták: azért nem kapok meg egy szerepet, mert nem vagyok eléggé celeb. forrás és teljes interjú: baon.hu