`Az Európai Labdarúgó-szövetség a mai napon meghozta döntését a Máté-üggyel kapcsolatban: a Liteksz Lovecs óvását elutasították, míg klubunknak adminisztrációs hiányosságok miatt 15 ezer eurót kell befizetnie az UEFA kasszájába” adta hírül a DVSC hivatalos honlapja.

Mint ismert, a pályán elért eredmény alapján a Liteksz Lovecs ellen kettős győzelemmel, 41-es összesítéssel jutott tovább a DVSC, így az Európa-liga főtáblájára került, ám a bolgárok elleni visszavágón Máté Péter úgy lépett pályára a 90. percben, hogy a neve a 25-ös El-nevezési listán nem szerepelt (csak a korábbi BL-listán).

Az UEFA vizsgálatot indított az ügyben, és a bolgár csapat is óvott, de ezt a szövetség elutasította. A Liteksznek három napja van a fellebbezésre.

A DVSC-TEVA tehát készülhet az Európa-liga csoportkörére! Az első mérkőzésre szeptember 16-án, 21.05 órakor kerül sor a Puskás-stadionban, az ellenfél pedig az ukrán Metaliszt Harkiv lesz. Forrás: NSO.hu