`Minden versenyszámot nem nyerhetünk meg! Azt hiszem, így is elégedettek lehetünk, hiszen már az ötödik aranyéremnél tartunk. A fiúk után nem sok hiányzott, hogy a lányok 10 üléses hajója is elsőként érkezzen be a célba. Néhány méter kellett volna, hogy megverjük az oroszokat` nyilatkozta Reményi Péter, a magyar sárkányhajó-válogatott kapitánya a rövid távú versenyek után.
A 3. sárkányhajó-világbajnokságot, amit a szegedi Maty-éren rendeznek, a magyar-orosz párharc jellemezte. A szombati 500 méteres számok után, vasárnap délelőtt a 200 méteres döntőket bonyolították le. Az időjárás megkegyelmezett a versenyzőknek, hiszen a tegnap délutáni esőzés után verőfényes, kicsit szeles időben startolhattak a hajósok.
Volt olyan futam, amikor egyszerre 132 versenyző volt a vízen. A látvány, a sportemberek összetartása azt sugallta, ez lehet a jövő vizes sportága. És még az emberiségnek is jót tenne a sárkányhajózás szellemisége. Ezen a vb-n ugyanis nem kimondottan az eredmények hajhászására, az aranyak gyűjtögetésére lehetett felfigyelni, hanem azokra a szövődő emberi kapcsolatokra is, ami a mai világból hiányzik, amire az emberek többsége még mindig vágyna, de a pénz, a technika csábító ereje még erősebb. Az a néhány ezer ember, aki részt vett a világbajnokságon és azt kísérő versenyszámokban, ízelítőt kapott a felkészülés során, hogy lám, másként is lehetne élni ezt a `csúnya` világot.
Persze az olvasó arra is kíváncsi joggal, hogy a profi módon, a szegedi kajak-kenu világ- és Európa-bajnokság mintájára megszervezett sárkányhajó vb-n hogyan szerepeltek a magyarok. Két szóval kifejezve: nagyon jól!
A 200-as vegyes csapat az oroszokat, a németeket, az amerikaiakat és a japánokat megelőzve nyerte a döntőt. Sima nem volt a futam, hiszen csak egy sárkányorr-hosszal nyertek a mieink.
A 10 üléses férfi versenyben viszont fél másodpercet vert a magyar válogatott az oroszokra, és több mint egy másodperccel előzte meg a harmadik helyezett irániakat. Mindez óriási fölénynek mondható, hiszen a magyar sárkányhajó szűk 52 másodperc alatt ért célba. A hölgyek ugyanezen számában az orosz sárkányok visszavágtak a magyaroknak és győztek egy sárkányfejjel. Érdekesség, hogy a csadoros iráni hölgyek milyen jól eveztek, és mindössze egy tizedmásodperccel maradtak le a magyar hölgykoszorútól. A 10 üléses magyar vegyes csapatot szintén az oroszok győzték le, de most az amerikai válogatott állhatott fel a dobogó harmadik fokára.
Kísérőprogramként rendezték meg a városok közötti viadalt, a szegedi együttes az elődöntőben a harmadik lett és nem jutott a fináléba, de a B-döntőt megnyerte és ezzel a hetedik helyen végzett. A legjobbnak Pesterzsébet együttese bizonyult, második helyen Baja, harmadikon Győr végzett.forrás: szegedma.hu