A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság és a Megyei Baleset-megelőzési Bizottság idén is több programmal és intézkedéssel készül a tanévkezdésre. Szeptemberben a tanítás kezdete előtti és befejezése utáni időszakban a legforgalmasabb helyeken lévő iskolák környékén rendőrök és polgárőrök segítik majd a közlekedést. Az iskolákban az iskola rendőre szülői értekezleteken hívja majd fel a figyelmet a biztonsági öv használatának, a szabályok betartásának és a személyes példamutatásnak a fontosságára. Emellett a tanév során folyamatos kapcsolatot tart fenn a tantestülettel és a szülőkkel, akik jelezhetik felé az iskola és környékének rendjével kapcsolatosan felmerülő problémákat.

Ismét indul a Zebra Zsaru és a Zebra Akadémia. Szeptemberben a megye 12 általános iskolája előtt, a kijelölt gyalogos átkelőhelyeknél minden reggel 7 óra 15 perc és 7 óra 55 perc között egyenruhás gyermekek és rendőrök együtt segítik az úttesten való biztonságos átkelést. A Zebra Akadémia oktató programsorozat keretein belül pedig a megye 10 általános iskolájában 3. osztályos gyermekeket oktatnak majd az egyenruhások a szabályos közlekedésre. A 12 foglalkozásból álló előadássorozat végén a gyermekek közlekedési ismeretekből vizsgát is tesznek.

A tanévkezdés alkalmából az Országos Baleset-megelőzési Bizottság színes, rajzos üzenő füzetet ajándékoz az első osztályos gyermekeknek. A megyei baleset-megelőzési bizottság pedig KRESZ-labirintus címmel készíttetett foglalkoztató kiadványt az általános iskolásoknak. Emellett valamennyi iskolába kikerül a kerékpárosokat érintő KRESZ változásokat bemutató plakát is.

A rendőrség kéri a szülőket, hogy ügyeljenek a szabályok betartására! Ha gyermekeket visznek, használják az életkoruknak megfelelő biztonsági eszközt. Az iskolák környékén pedig legyenek körültekintőek, óvatosak. Igyekezzenek időben elindulni otthonról, mert a sietség figyelmetlenséghez, a figyelmetlenség pedig balesethez vezethet.