A Gubacsi vízicentrumban rendezett keddi, csapatbemutató sajtótájékoztatón Baráth Etele, a hazai szövetség elnöke elmondta: ugyan szokás szerint egy kicsit szorong a verseny előtt, de reméli, hogy a vb-n az együttes hozza azt, amit tud.
“Kor szempontjából elég vegyes a csapatunk összetétele, s mindenkinek iszonyú nehéz lesz bizonyítani, hiszen a sportág dinamikusan fejlődik az egész világon. Ettől függetlenül bízom a hagyományosan jó szereplésben` fogalmazott.
A csapat közvetlen felkészülése az elmúlt három hétben Szolnokon zajlott, ahol ugyan kicsit zsúfolt volt a víz, de a vezetők és a versenyzők szerint mindenki el tudta végezni a szükséges munkát.
“Egy ilyen központi felkészülés sok feszültséget rejt magában, de meglátásom szerint az érintettek ezt most jól tudták kezelni. Én összesen tíz érmet, köztük öt aranyat remélek, de ha kijön a lépés, akár még szebb is lehet a végeredmény` fogalmazott Storcz, aki hangsúlyozta, hogy kíváncsian várja a 200 m-es versenyeket, amelyek közül négy tavaly óta már olimpiai szám.
A magyarok közül a háromszoros olimpiai bajnok Janics Natasa indul majd a legtöbb számban, pontosan ötben a vb-n, és Storcz az MTI-nek azt mondta: képesnek tartja a szegedi versenyzőt arra, hogy akár “mesterötöst` érjen el.
Az összesen 37 fős csapat plusz három parakenus második része pénteken utazik majd Poznanba, ahol a csütörtök-pénteki előcsatározások után szombaton és vasárnap rendezik a döntőket.Forrás:MTI