A szolnoki Varga Annának két általános iskolás korú gyermeke van. A kisebbik fiú most lesz másodikos, a nagyobbik pedig a hatodik osztályt kezdi szeptemberben.

— A gyermekeimnek szükséges tanszerek sokba kerülnek. Úgy gondolom, huszonöt-harmincezer forint biztosan lesz majd az összkiadás. Ezekhez jön a tankönyv, mely tíz-tizenegyezer forint gyerekenként. Ez pedig nagyon nagy terhet ró a családi költségvetésünkre — mondta a harmincas éveiben járó édesanya.

Az anyagi helyzetüket tovább nehezítette, hogy a fiatal anyának nemrégiben volt egy komoly műtétje, melyre a spórolt pénz nagy részét elköltötték. Iskolaszerekre azonban szükség volt.

— Egyszer elmentünk a kisebbik fiammal iskolatáskát nézni egy kis tanszerboltba — folytatta az édesanya. — A műtét és az azzal kapcsolatos kiadások miatt persze nagyon kevés pénzünk volt erre a célra. De ezt így nem akartam megmondani a kisfiamnak. Hiszen szerintem az ilyesmit nehéz elmagyarázni még ilyen korban.

Anna tehát együtt válogatott a táskák között a fiával. A gyermeknek meg is tetszett az egyik. Nem a legdrágább, de így is lényegesen többe került, mint amennyit megengedhettek volna maguknak.

— Az egyik eladó látta, hogy nagyon nézegetjük azt a bizonyos táskát, így odajött segíteni — idézte fel a történteket Anna. — Mondtam neki és a fiamnak is, hogy nem tudjuk megvenni. A műtét szinte minden pénzünket elvitte. A fiam nyomban sírva fakadt. Nem hangosan, nem követelőzően. Csak csorogtak a könnyei. Nem tagadom, nekem is megjelentek a könnycseppek a szememben. Erre az eladó odajött hozzám. Megérintette a vállam, és azt mondta: jöjjön, van ebből a termékből egy minimális színhibával egy darab. Azt jóval olcsóbban odaadom. Így történt hát, hogy mégis csak lett egy ilyen iskolatáskánk.

Forrás: szoljon.hu