A Northamptonshire-i Corby-ban élő 16 éves Christian Owens hét évesen kapta első számítógépét, majd három évvel később kapta meg első Mac-jét. Ezen kezdett autodidakta módon webdizájnt tanulni. Négy évvel később, 14 évesen alapította meg első cégét, a Mac Bundle Box nevű oldalt. A Bundle Box lényege, hogy Mac OSX alkalmazásokat kínál csomagban, nyomott áron, korlátozott ideig. Christian ugyanis megegyezett a fejlesztőkkel, hogy csomagban olcsóbban adják az alkalmazásokat, így a vásárlók egy akár több száz dolláros csomaghoz töredék áron juthatnak hozzá. Ráadásul a fiú a bevétel bizonyos százalékát jótékony célra fordítja.
Ha pedig egy-egy csomagot elég sokan megvesznek, abba egy új alkalmazás kerül bele – az oldalt szinte reklámozni sem kellett, a híre szájról-szájra terjedt. Az üzleti modell remekül bevált, és két év alatt a Budle Box meghozta fiatal gazdájának az első millió dollárt. Christian, aki ennyivel nem elégedett meg, új üzletbe fogott, és egy hirdetés-értékesítő oldalt hozott létre Branchr néven, ahol összehozza azokat, akik hirdetési helyet adnának el azokkal, akik venni szeretnének. Jelenleg több mint 17 ezer weboldal mintegy 300 millió hirdetése folyik át az oldalon, az üzletek után a fiú természetesen jutalékot számít fel. A Branchr már az első évben 800 ezer dollárt termelt, Christian pedig már nyolc embert alkalmaz, köztük saját anyját is.

Christian elmondta, hogy a munkában és a siker utáni vágyban Steve Jobs inspirálta, őt tekinti példaképnek, és bár nem tudja, hol lesz tíz év múlva, addig nem akar megállni, míg össze nem szedi első `százmillióját”. A siker titka szerinte egyszerű: `sok munka, és a vágy, hogy valami nagyszerűt hozzunk létre.”
Forrás:Technet