Szabó György a szüleitől, nagyszüleitől tanulta a népi gyógyászatot, majd később a nagymamája készítményét fejlesztette tovább egy olyan teakeverékké, amely cukorbetegségre való hajlam esetén az orvos által előírt gyógymód mellett alkalmazható. Nemcsak itthon, hanem külföldön is használják, és igazán jó eredményeket értek el vele azok, akik hajlamosak a cukorbetegségre és azok is, akik már gyógyszeres kezelésre szorulnak.

Gyuri bácsi keveréke, a Györgytea (Diabess), mint elmondta, olyan gyógynövényekből áll, amelyek a népi hagyomány szerint lelassítják az ételek felszívódását, így hosszabb idő van arra, hogy a szervezet a saját inzulinját megtermelje. Ráadásul az immunrendszert is erősíti, egyszóval késlelteti a cukorbetegség szövődményeinek a kialakulását.

A tea beállítja a cukorszintet. Aki még nem cukorbeteg, de diétáznia kell, azoknak szinten tudja tartani a cukrát. Öt növényből áll: csalán, orbáncfű, feketeáfonya-levél, gyermekláncfűgyökér és katánggyökér alkotja. Cukorbetegek is próbálták már ki, és a visszajelzéseik alapján csökkenti a cukorszintet. Természetesen nekik az előírt gyógyszerrel együtt kell használni, és az orvosunknak is mondjuk el, hogy használjuk a teát.

Vérhígító gyógyszerrel nem szabad együtt alkalmazni, és az sem használhatja, akinek epeköve van, mert elindíthatja a követ az egyik hatóanyag. Illetve, aki szívgyógyszert szed, az két óra különbséggel alkalmazza a teát és a gyógyszert.

Gyuri bácsi beszélt portálunknak arról is, hogy mit tart a gyümölcscukorról így a dinnyeidény közepén. Mint mondta, lassabban szívódik fel a gyümölcscukor, tehát óvatosan fogyaszthatják cukorbetegek is. Próbálják meg a Györgyteával ellensúlyozni. A bükki füvesember azt javasolja, hogy ne fogyasszunk édesítőszereket!

Juhász Éva