A Citroënek szombaton délelőtt 9 órától gyülekeztek a Kossuth téren. A regisztrált autók egyedi rendszámtáblát és egy kis jubileumi meglepetést is kaptak. A délelőtt folyamán szépségversenyt is rendeztek, a legszebb járművet közönségszavazással választották ki. A nézők mazsorettbemutatót is megtekinthettek. Ezen kívül megválasztották a legfiatalabb, legidősebb autót és résztvevőt. A legfiatalabb látogató babakocsival érkezett, és büszkén vette át apukájával a nyereménnyel járó érmet.

Az eredményhirdetést követően kezdetét vette a felvonulás Hódmezővásárhely utcáin, ahol több lakos is megcsodálta a veteránautókat. A járművek érintették az Újvárosi napokat is, így a rendezvény résztvevői a Nádor utcán felsorakozott járműveket megtekinthették, és le is fényképezhették. Az újvárosi pihenő után Mártélyra indult a menet.

A délután folyamán Mártélyon a kempingben vetélkedőket, valamint kalandtúrát rendeznek. A regisztrált versenyzők gyorsasági szlalomban, pótkerék terelgetésben, lengőkar hajításban és motoremelésben is megmérettetik magukat. A kalandtúra során térkép alapján kell a résztvevőknek bizonyos helyekre eljutniuk, ahol a játékosoknak elgondolkodtató, apró feladatokat kell teljesíteni.

Sajtiné Szabó Gabriella a rendezvény háziasszonya elmondta, 1996 óta évente, 2000-től kétévente rendeznek Citroën találkozót. A Citroën Sajti márkakereskedés cégvezetője hozzátette, az eseményre az ország minden tájáról érkeztek résztvevők, a legmesszebbről Győrből. Azok a vendégek, akik a vasárnapi napon is az Alföldön maradnak, az Ópusztaszeri Emlékparkban tölthetnek el egy programokkal teli napot.

Kardos Péter egy 1969-es Citroën DS Pallas járművel érkezett Budapestről a rendezvényre. A tulajdonos elmondta, az autónak körülbelül egy éve a gazdája, és a járművel teljesen elégedett, hiszen a mai forgalomban is jól üzemel. Hozzátette: több Citroën is áll otthon, DS kombi, HY, ami egy kisteherautó a `70-es évekből, valamint büszkélkedhet még egy Citroën Meharival is.

Brukner Csabáné apácajelmezben, egy Citroën kacsával érkezett a találkozóra. A jármű majdnem 30 éves mondta a tulajdonos. Hozzátette: ez egy régi Citroën szerelem, már van egy DS is otthon.

Pálfai Tamás és családja egy 1968-as Citroën DS és egy 1986-os Citroën kacsa tulajdonosai. A Citroën iránti szenvedélye már közel 10 éve tart. A veteránok tulajdonosa elárulta: ez a találkozó a legfontosabb esemény a családja életében. Más találkozóra nem járnak, csak a hódmezővásárhelyi Sajti találkozóra. Olasz Mónika