Karsai szerint puccsal távolították el a kistérség éléről?

A Dél-Békési Többcélú Kistérségi Társulás a régi elnök távollétében azonnali hatállyal új elnököt és új székhelyet választott: Battonya helyett Mezőkovácsházát. A régi elnök, dr. Karsai József szerint puccs történt ellene, amit Simonka György, az új vezető cáfolt.

40 tonnás bálna ugrott rá a vitorlásra

A dél-afrikai hatóságok nyomozást indítottak annak kiderítésére, hogy zaklatták-e azt a bálnát, amely a vízből kiugorva egy tízméteres kis jachton landolt, majdnem megölve a fedélzeten lévő két embert. Erről az Independent Online nevű dél-afrikai lap számolt be szerdán.

Gyermekeinkben a jövő

Bővítik és felújítják a harmincéves Hóvirág utcai bölcsődét. A modern épületben negyvennel több férőhelyet, és tíz új munkahelyet teremt a város.

Árvizek a föld alatt

A májusi, június eleji esőzések hatására kiemelkedően magas vízszinteket lehetett megfigyelni a hazai barlangokban is. A barlangtani szempontból érdekes jelenség több helyen fennakadásokat okozott az idegenforgalmi barlangok üzemeltetésében.

Szigorúbb elbírálás alá kerülnek a felvételizők

`Kettes érettségivel már nem lehet labdába rúgni a felvételin` írja a Magyar Nemzet Online. Holnap este nyolc órakor hirdetnek eredményt a felvételizőknek, akik idén nehezebb helyzetből indulnak: várhatóan magasabb ponthatárokkal lehet csak bejutni egy-egy felsőoktatási intézménybe, ennek ellenére a tavalyinál is több, körülbelül 96 ezer új hallgató kezdi meg tanulmányait szeptembertől.

Mégsem javasol a Fidesz-KDNP heti öt kötelező testnevelésórát

Várhatóan mégsem lesz kötelező heti öt testnevelésóra az általános iskolákban, ugyanis a Fidesz-KDNP-s előterjesztők is támogatják azt a sporttörvényhez benyújtott módosító indítványt, amely törli az erre vonatkozó rendelkezéseket az eredeti javaslatból. Az indítvány zárószavazása csütörtökön várható.

Ki az, aki nem örül, ha a Dóm téren énekel?

A szombati Operett-Opera Gála vendégelőadója lesz Miklósa Erika operaénekes, aki örül a fellépésnek, hiszen a két műfaj művészei megismerhetik egymást és egymás munkásságát. Ő magányos farkasként járja az országot a fellépésekkor, éppen ezért esik neki jól, hogy befogadták ebbe a `családba`.

Algyő ismeri az árvizeket, így segít

Algyő tudja, hogy mivel jár az árvíz, illetve a készenléti állapot. 1879-ben és 1970-ben is megtapasztalhatta, hogy milyen a Tisza másik arca. Így, amikor a Borsod megyei települések sorsáról értesültek, a képviselőtestület úgy döntött, támogat egy települést. Emellett gyűjtést is indítottak tudtuk meg dr. Piri József polgármestertől.

Jó barátunk a Tisza

Mai közszolgálati magazinműsorunkban arról beszélgettünk Gézárt Attilával, a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Szegedi Rendőrőrsének körzeti megbízottjával és őrsparancsnok-helyettesével, hogy hogyan előzhetőek meg a vízi balesetek, és mire kell odafigyelni a Tiszán.

Várják a vandálok bocsánatkérését

A múlt hét elején állították fel Halas központjában a hűsítő párakaput, amit már most megrongáltak a vandálok. A térfigyelő kamera meg is örökítette az esetet.

Három holttest három gyilkos

Nem két, hanem három embert gyilkolt meg a rendőrök gyanúja szerint az a három férfi, akiket hétfőn vettek őrizetbe, miután két holttestet ástak ki Bátmonostor határában. A harmadik holttestet nem messze ettől a helytől, tegnap találták meg elásva a nyomozók. Valószínűleg ő az az ismert bajai vállalkozó, akinek eltűnése egy éve nagy port kavart a Sugovica-parti városban.

Az EU és az IMF gazdasági kényszerei

Megingott a "szabadságharc" az EU és az IMF gazdasági kényszerei ellen. Az IMF képviselőivel a megegyezés elkerülhetetlen, s erre legkésőbb októberben sor kerül; rövid távon talán politikai erődemonstrációnak is tekinthető az Orbán-kormány vitája az IMF képviselőivel - mondta Krekó Péter, a Political Capital szakértője.

Zötyög a kerékpáros társadalom

Hódmezővásárhely a kerékpárosok városa, ennek ellenére elég sokfelé találkozhatunk hibás esetenként veszélyes kerékpárutakkal. Egy rövid úthibakereső útra indultunk és a mintegy 20 perces kerekezés alatt elég sokszor döccentünk. A Jókai, a Szántó Kovács János és a Dr. Rapcsák András utcán is sok kátyú volt, de a Tóalj és a Hódtó utca se makulátlan...

Csak egy-két fióka lapul a gólyafészkekben

Idén országszerte, így Békés megyében is jóval kevesebb kisgólya van a fészkekben, mint a korábbi években. A szaporulat egy része a május-júniusi heves esők és a hideg idő miatt elpusztult.

Több mint félmilliárdból korszerűsítik az iskolát

Összesen mintegy 536 millió forintból, európai uniós támogatással korszerűsítik a békéscsabai 2. Számú Általános Iskola épületeit, fejlesztik eszközrendszerét — derült ki kedden azon a projektindító rendezvényen, melyet az intézményben tartottak.

Pénteken nyit a plage a Török Sándor Strandfürdőben

Péntek este nyit a plage a Török Sándor Strandfürdőben. Egészen augusztus 21-ig szórakozhatnak minden pénteken és szombaton a kikapcsolódni vágyó fiatalok a strandon. Belépés este 9 órától lehetséges a reggeli órákig.

Kránitz Adrián utazhat az ifjúsági olimpiára

Magyarország két szabadkártyát kapott birkózásban a szingapúri ifjúsági olimpiára, melyet augusztus 14-26. között rendeznek. A megmérettetésen az Orosházi Spartacus Birkózó Klub versenyzője, Kránitz Adrián is indulási jogot szerzett a kötöttfogásúak 58 kg-os súlycsoportjában kaptuk a hírt az orosházi klubtól.

`Szégyenfal` Lázár vállalja a tévés vitát is

`Ahogyan azt már korábbi közleményemben, illetve levelemben jeleztem Önnek, örömmel vállalom a vitát, akár az ATV felajánlásával is élve bár a téma keltette sajtóérdeklődést ismerve, a közszolgálati televízió valamelyik műsorát szerencsésebbnek tartanám` reagált Lázár János hódmezővásárhelyi polgármester (Fidesz) Scheiring Gábor LMP-s országgyűlési képviselő keddi felkérésére a `szégyenfallal` kapcsolatos televíziós vitára.

Szoftverekkel ügyeskedik az SZKT?

Pereskedik a Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) és az önkormányzati cég parkolási üzletágának ügyviteli szoftverét fejlesztő szintén szegedi cég, a Mininform Kft. A város parkolási üzletága átalakulás előtt állhat, az SZKT ugyanis új parkolási szoftver beszerzését határozta el. Az okleveles rendszerszervező Orosz Sándor szerint az SZKT által is használt szoftverük megfelelő, csupán a rendszer karbantartását kellene elvégezni.

Fejlesztések Békéssámsonon

Új sporttelepi épület várja szeptembertől a békéssámsoni diákokat és már befejeződött a belterületi közutak, járdák felújítása és építése is. A 2010-es évi fejlesztések nyertes pályázatairól kérdeztük Barna Jánosnét, Békéssámson polgármesterét.

Elhunyt Bodor Miklós

Nagy veszteség érte a művészvilágot. Életének 85. évében elhunyt Bodor Miklós Berki Viola ösztöndíjas grafikusművész.

Nagy Zoltán tiszteletes megsértődött?

Egy hónapja kerestük meg Nagy Zoltán tiszteletest, a vásárhelyi Susáni Református Gyülekezet vezetőjét arról érdeklődve: mi az oka a Dilinka és a Kincses Temetőkben tapasztalható állapotoknak, és tudakoltuk volna, hogyan gazdálkodik a gyülekezet és annak vezetése a két temetőből befolyó sírmegváltási összegekkel. A tiszteletes egy hónappal későbbre ígért nyilatkozatot, így a mai napon újra felhívtuk Nagy Zoltánt, aki igen röviden válaszolt olvasóink, a város közvéleménye és a hívek tájékoztatására: minden rendben van...