Továbbra sem került pont az Oyama Dojo Sport Egyesület ügyének végére, hiszen a belvíz igen komoly problémát jelent az egyesület életében, mivel termükben 15-20 centiméter magasan áll a talajvíz. `Már közel fél éve nem tudjuk használni a termet` fogalmazott Erdei Sándor mester, aki hozzátette, hogy amint tudnak, kiköltöznek, és másik helyet keresnek, amit már megtaláltak, de az önkormányzat útjukba állt, hiszen bevételi forrást láttak benne, amit nem tud kifizetni az egyesület.
A régi könyvtár mögötti termet néztük ki magunknak, amit felújítanánk közel 1 millió forintból, Nagy Sándor vállalkozó segítségével. Fizetnénk a víz- és villanyszámlát, valamint a felújítást követően 15 évre szóló bérleti szerződést szerettünk volna kiharcolni, de az önkormányzat bérleti díjat kér, illetve hogy a gázszámlát is fizessük mondta el Erdei Sándor. Ezt nem tudják vállalni, mivel ezért fel kellene emelni a tagdíjakat, ami a szülőket tovább terhelné, de a mester nem tervez emelést.
Jelenleg ideiglenes megoldásként Szegvárra járnak át edzeni a fiatalok, ami miatt már hatan abba hagyták a sportot. `Ennyit ér egy versenysport, amely erkölcsöt, kitartást és tiszteletet tanít a gyerekeknek?` tette fel a kérdést Erdei Sándor, aki mindenben próbál segíteni a versenyzőinek, hiszen az Olaszországi világbajnokságra készül a gyerekekkel, akik kéthetente vesznek részt edzőtáborban Szentesen. Az elsőn a szegvári önkormányzat, a másodikon edzői, a harmadikon szülői segítséggel vettek részt eddig a gyerekek. A negyedik felkészülési táborban szegvári vállalkozók támogatásával tudnak majd megjelenni.
A problémák ellenére sikeresek a versenyzők, hiszen több megmérettetésről is érmekkel tértek haza. A diákolimpián Kurucsai Patrik ezüst-, Kurucsai Ágnes arany-, míg Tóth Máté bronzérmet szerzett. Kulik Hunor 4., Kulik Koppány 4., Szőke Soma 5. és Gémes Patrik 5. helyen végeztek. A junior Európa-bajnokságon Kurucsai Róbert második helyen végzett, majd a Szlovák Openen Kurucsai Ágnes diadalmaskodott, Kurucsai Patrik ezüstérmet szerzett és Szőke Soma a dobogó harmadik fokára állt fel.
Az egyesület nyáron tábort szervez Szegváron. Erdei Sándor mester július 4-én tart szülői értekezletet a szegvári Cívil Házban 17 órakor a táborral kapcsolatos információkról. A sátortábor augusztus 6-án kezdődik és 8-án ér véget.