Csütörtökön felesleges fáradozás lesz a közügyek intézésével próbálkozni, ugyanis e napon tartják a Köztisztviselők Napját – írja a portfolio.hu. A jeles napot 1997 óta rendezik meg a köztisztviselői törvény 1992. július 1-jei életbelépésének emlékére.

A Köztisztviselők Napjáról a köztisztviselői törvény rendelkezik, mely 2001 óta a munkaszüneti napot is biztosítja a közigazgatási szerveknél.

Ezen a napon nem dolgozik a minisztériumi alkalmazottak többsége, azonban az állami felsővezetők és a sajtókapcsolatokkal foglalkozó osztályok ezen a napon is munkába állnak – válaszolta a Pénzcentrum kérdésére a Kormányzati Kommunikációs Államtitkárság.

A Központi Okmányiroda is zárva lesz július 1-jén, és ügyelet sem tartanak, valamint a helyi okmányirodák többsége sem lesz nyitva. A Főpolgármesteri Hivatalban azonban lesz ügyfélfogadás. Az önkormányzatok pedig maguk döntik el, hogy milyen nyitva tartás szerint működnek csütörtökön.

Az APEH nem dolgozik

Leállnak az állami adóhatóság ügyfélszolgálatai, kirendeltségei zárva lesznek, illetve az APEH Általános Tájékoztató Contact Centere (06-40-42-42-42), valamint az APEH Ügyintéző Contact Centere (06-40-20-21-22) sem lesz elérhető.

A nyugdíjügyek is leállnak

Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság és igazgatási szervei (a regionális nyugdíjbiztosítási igazgatóságok, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság és a Nyugdíjbiztosítási Jogorvoslati Igazgatóság) zárva tartanak. Ezen a napon a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság információs vonala (06-80-204-884) sem lesz elérhető.

Az igazságszolgáltatás malmai őrölnek

Július 1-jén a bíróságok és az ügyészségek a szokásos hétköznapi m unkarend szerint működnek. A bíróságokra már csak azért sem vonatkozik a szünnap, mert az ítélőszékek július 15-én, a Bíróságok Napján tartanak munkatszünetet.

A hivatalok július 2-án kivétel nélkül pénteki munkarenddel várják ügyfeleiket. (portfolio.hu)