Spanyol siker az ibériai rangadón

Az első két helyzetet a spanyolok alakították ki, majd hiába kerültek ők mezőnyfölénybe, az első játékrészben háromszor is a portugálok vették be kis híján Iker Casillas hálóját. A fordulás után megszerezte a vezetést a spanyol válogatott, és sikerrel meg is őrizték előnyüket. Az eleinte inkább szibériai, mint ibériai csúcstalálkozó a végére egészen jó kis találkozó lett. A negyeddöntőben a paraguayiak várnak Fernando Torresékre.

Mikor állítják helyre a Ligetfürdő körül az utakat?

A Ligetfürdő Civil Munkacsoport ismét a nyilvánosság erejével próbálja kicsikarni az információkat a városvezetéstől és a Hunguest Zrt. vezérigazgatójától. Közérdekű kérdéseikre várják a válaszokat.

Mezővárosi Zsidó Napok

Július 2. és 4. között rendezik meg a Mezővárosi Zsidó Napokat a Hódmezővásárhely, Makó, Mártély háromszögben a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében- tájékoztatta portálunkat a szervező egyesület elnöke, Kirschner Péter.

`Fejedelmek étke, étkek Fejedelme` gasztronómiai fesztivál

Oklevelek tanúsága szerint I. Károly király közismertebb nevén Károly Róbert 1318-ban kíséretével meglátogatta Szer monostorát. Erre a jeles időre emlékezvén elevenítik fel a Nemzeti Emlékparkban az Anjou-kori Magyarország vitézi és étkezési hagyományait 2010. július 24-25-én. Móka, tánc és vitézségek, Királlyal sem cserélnétek!

Négy év múlva jön a magyar euró?

A GKI Gazdaságkutató Zrt. elnöke szerint Magyarország 2014-ben bevezethetné az eurót, az ország 2013 végére az összes szükséges maastrichti feltételt teljesítheti.

Városi csúcs a vidékbajnokságon

Az elmúlt hétvégén rendezte a Magyar Úszó Szövetség a 2010-es Országos Vidék Bajnokságot. A mostoha körülmények ellenére a Hód Úszó SE versenyzői kimagasló eredményeket értek el.

`Anyag` az üzemanyagtartályban

A röszkei Vám-és Pénzügyőri Hivatalnál jelentkezett belépésre egy szlovák férfi az általa vezetett, azonban nem saját tulajdonát képező szlovák rendszámú személygépjárművel.

Melléktermékből energiát

Közel 130 millió forint EU támogatással készül el az a beruházás, amelynek megvalósításával energiahordozóként hasznosítják az állati zsírt.

Újra ringben a vásárhelyi ökölvívók

A Hódmezővásárhelyi Boksz Klub június 26-án szombaton Kiskunfélegyházán területi ökölvívóversenyen szerepelt. A megmérettetésen Szalkai László tanítványai megállták a helyüket és több kategóriában is érmet szereztek.

Sugárzás nélküli emlő vizsgálat

Már több mint száz pácienst vizsgáltak meg a hódmezővásárhelyi Szomatoinfra Klinikán. Kedd délutáni Női magazin műsorunk vendége Rébék Zoltán a klinika tulajdonosa volt, akivel az emlők elváltozásának korai felismeréséről beszélgettünk.

Gyorsabban juthatnak uniós forráshoz a pályázók

Megkönnyítené, és ezzel gyorsítaná az uniós alapok felhasználását egy EU-s javaslat, amelynek elemei 2014-től az új pénzügyi ciklusban már beépülnének a források igénylésének szabályai közé. A kezdeményezés elfogadtatásával egyszerűsödhetne a pályázati adminisztratív eljárás, amely akár innovatív megoldásokkal is kiegészülhetne többek között erről is tájékozódhatunk az Akkreditált Felnőttképzési Intézmények Országos Egyesületének (AFIOE) júniusi hírleveléből.

Több mint százezren pihenhetnek szociális támogatással

A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a saját gazdálkodásának eredményéből, továbbá 135 együttműködő egyesület, egyházi szervezet, alapítvány, iskola, önkormányzat közreműködésével 2010 év eddig eltelt időszakában összesen 127 ezer szociálisan hátrányos helyzetben élő személynek nyújtott üdülési csekk támogatást.

Bronzérmet szerzett Bordás Annamária

Mint ahogy arról már beszámoltunk Bordás Annamária mindszenti ökölvívó és kickbox versenyző Szíriába készül a magyar válogatottal egy nemzetközi csapattalálkozóra, melyet a Szíriai csapat sorozatos sérülések miatt későbbre halasztott, de a fiatal lány felkészülése nem volt hiába való, hiszen Gyöngyösön rendezték meg a VII. Amazon Kupa Nemzetközi Ökölvívó versenyt, ahol 57 kilogrammban lépett kötelek közé.

Eredményesen zártak a vásárhelyi tájfutók

Ismét hazánkba érkezett az osztrák-szlovén-magyar vetésforgóban megrendezett tájfutóverseny, amelynek így a Zalaegerszegi Tájfutó Club lehetett a házigazdája. A vásárhelyi tájfutók 16 fővel álltak rajthoz a rangos megmérettetésen, melyen kitűnő eredményeket értek el.

A Dél-Alföldön eszik a legtöbb húst

Harmadával több húst eszünk itt a Dél- Alföldön, mint az ország más régióiban. De nem csak húsból, hanem kenyérből is jóval több fogy Bács- Kiskun megyében, mint például Dunántúl északi és nyugati megyéiben.

Felújítják a Ságvárit is

Nyáron sem árválkodik a Ságvári Endre Gyakorló Általános Iskola. Igaz a diákok mögött becsukódott, a munkás előtt viszont kinyílt az ajtó a suliban. A tanítás befejeztével, június 16-án megkezdődött az épület felújítása.

A felmelegedés leginkább az Alföldet fenyegeti

A felmelegedés Magyarországon az Alföldet sújtja majd leginkább, ahol akár két héttel is nőhet a szélsőségesen magas hőmérsékletű időszakok hossza egy évben, és ennek jelentős egészségkárosító hatása lehet - erre a következtetésre jutott a hazai klímaváltozás különböző aspektusait elemző tanulmány, a Környezeti jövőkép - Környezet- és klímabiztonság hatvan szerzője.

Már csenget egy picit, de késhet a villamos

A közel 30 milliárd forintos, nagyrészt uniós forrásból megvalósuló szegedi elektromos tömegközlekedés-fejlesztés 2009 júliusában kezdődött az első üteme, az 1-es villamos vonalának felújításával. A kezdet nagyon nehézkesre, kritikusabb sajtóvisszhangok szerint botrányosra sikeredett. Utánajártunk, hol tartanak a munkálatok és számíthatunk-e további csúszásokra.

Ingyenes gyermekétkeztetés Szegeden

Idén közel 1400 kisgyermek részesülhet ingyenes nyári étkeztetésben. A központi költségvetésből elkülönített 15 millió forintot ugyanis az önkormányzat 11 millió forinttal egészítette ki, így a tavalyi több mint 700 kisgyermek után 2010-ben kétszer több diák kaphat naponta két fogásos ebédet.

Mezőgazdasági katasztrófa Makón és környékén

Kedd délelőtti Megyejáró műsorunkban a Makón és térségében bekövetkezett mezőgazdasági károkról beszélgettünk. A műsor vendégei Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára és Mágori Józsefné Makó és térsége országgyűlési képviselője voltak.

Időnként félpályán lezárnak: aszfaltmaró dolgozik a János téren!

Az eddig még meg nem bontott oldalon is elkezdték a régi aszfaltszőnyeg felmarását a vásárhelyi János téren. A turbó körforgalom kialakítása során időnként félpályás útlezárásra számíthatnak a 47-es úton közlekedők, alkalmanként az Orosháza felé haladók sávjában van korlátozás. A forgalmat jelzőőrök segítik.Képriporttal!

Rettenetes! Több tízezer hódot ölnek meg

Harminckétezer hódra adhatnak kilövési engedélyt Belaruszban. Az indoklás szerint a vadon építőmestereiként emlegetett rágcsálók nagy károkat okoztak a fák elrágásával.