Hogyan védjük meg a kamaszokat az alkoholtól?

A gyermekkel való szigorú, de szeretetteljes kapcsolat védi meg leginkább a kamaszokat a túlzott alkoholfogyasztás veszélyétől - hívják fel a figyelmet a szakemberek egy új tanulmány eredményeire támaszkodva.

Elismerték a falu építőinek munkáját

Elődjének és Zsombó papjának adta át a díszpolgári címet Gyuris Zsolt a falunapok ünnepi alkalmával. Szombaton bár esett, az aratók nem zavartatták magukat, vasárnap pedig sokszínű helyi produkciók kerültek a színpadra. Képriporttal

Hogyan készül a kovászos uborka?

Nagy sikert aratott a június 27-ei Szívküldi műsorunkban a napos, kapros, kovászos uborka. A legnagyobb meglepetésünkre Jutka mama kettő üveg uborkával érkezett vasárnap délután a szerkesztőségünkbe, és több hallgatónk is elküldte nekünk az üveges finomság elkészítési módját. Próbálja ki Ön is!

Száz éven belül kihal az emberiség

Frank Fenner ausztrál professzor, a himlő kiirtásában résztvevő tudós szerint az emberiség 100 éven belül ki fog halni a túlnépesedés, környezeti károk és klímaváltozás miatt.

Bencze nem erősítette meg távozása hírét

Bencze József országos rendőrfőkapitány sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta a távozásáról szóló híreket vasárnap, a Rendőrtiszti Főiskola tisztavatási ünnepségének végén a fővárosban.

Meggykirálynőt is választottak

Második alkalommal rendezték meg Szankon a Méz- és Meggyfesztivált. Az idén már két naposra duzzadt eseményen az eső sem tudta elmosni a részvételi kedvet: a hétvégén több ezren fordultak meg rendezvényen.

Egész napos Szent László búcsú

Szent László búcsút tartanak Földeákon június 27-én, mely egész napos rendezvény. Reggel 10 órakor ünnepi szentmisével kezdték a programokat, ezt követően ünnepi beszéd következett, majd sor került a könyvtár projekt zárására is. Emellett egész nap játékok, árusok várják az érdeklődőket.Képekkel!

A családoknak is fel kell készülniük a küldetésre

Családi Napot szerveztek június 27-én a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós laktanyában az Afganisztánba készülő katonák és családtagjaik számára. Mivel László nap van, és Szent László a gyalogság védőszentje, a mai nap csapatünnep is volt egyben. Hangbejátszással!

Horgászattal ismerkedtek a vakok és a gyengénlátók

A Vakok és Gyengénlátók Csongrád Megyei Egyesületének Hódmezővásárhelyi Körzeti Csoportja és a László István Honvéd Sporthorgász Egyesület vasárnap rendezte meg az I. Horgászrandevút, ahol a fogyatékkal élők és sporthorgászok valamint neves színészek találkoztak.

Gitta nővér sütiben is jó

Június utolsó vasárnapján a Szőttes műsorunkban vendégeskedett Ambrus Ferencné Gitta nővér, a Hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézet idegosztályának dolgozója, aki 1958. december 30. napján született Szolnokon. Édesapja Nagy Mihály gépkocsivezető és édesanyja Nagy Margit háztartásbeli. Egy öccse van, az 1965-ben született Zoltán, aki a szülői házban lakik családjával és sofőrként dolgozik.

Kétszázzal röpköd a 94 éves vagány bácsika

Öreg ember nem vén ember. A kilencvennégy éves Ken Wallis a saját keze által épített gyrocopterrel emelkedett a magasba, és 209 kilométeres óránkénti sebességgel tett egy kört Norfolk egén.

Hosszas várakozás a röszkei határnál

Vasárnap is hosszabb-rövidebb várakozási idővel kell számolniuk azoknak, akik Röszkénél hagynák el az országot, a Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások nagy száma miatt - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője a rendőrség honlapján.

Rózsák fesztiválja Szőregen – sok-sok fotóval!

Szombat este tartották az immár tizenkettedik alkalommal megrendezett szőregi rózsaünnep leglátványosabb eseményét, a karneváli felvonulást, amelyre a szemerkélő eső ellenére sok ezren voltak kíváncsiak. Fotóriporttal!

Vásárhelyi sikerek a Bmx-Cross OB-n!

A Vas megyei Gencsapáti ad otthont ezen a hétvégén a Bmx-Cross Országos Bajnokság - egyben Osztrák-Magyar Bajnokság - harmadik és negyedik fordulójának. A szombati eredményeket tekintve büszke lehet tanítványaira Hódi Zoltán edző, hiszen nagyon koncentrált és fegyelmezett szerepléssel kitűnő eredményeket értek el a tanítványok az első versenynapon.

Vb-2010: Ghána-Egyesült Államok 2-1

Másodikként Ghána válogatottja jutott a legjobb nyolc közé a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokságon, miután a szombati, rustenburgi nyolcaddöntőben, hosszabbításban 2-1-re legyőzte az Egyesült Államok csapatát.

Tragédia a régi 5-ösön

Minden bizonnyal családi tragédia helyszíne volt az 5-ös út Kecskemétre vezető négy sávos szakasza.Képünk illusztráció!

Felidézték a Vadnyugat szellemét

Kitűzték Észak és Dél zászlaját, megtisztították és megtöltötték a puskákat, harcra készen álltak a katonák. Szerencsére mindez nem egy igazi háború közeledtét jelezte, csupán azt, hogy a tótkomlósi sportpályán megkezdődött a vasárnap estig tartó VI. Nagy Déli Cowboytalálkozó.

Berobbant egy üzemanyagtartály

Házat és villamosvezetéket veszélyeztető fákhoz és egy árokba csúszott autóhoz vonultak szombaton Békés megyében a tűzoltók. Két fa vélhetően a felázott talaj miatt dőlt meg.

Tönk szélére juthatnak önkormányzatok?

Nyolcszor annyi önkormányzat jelentkezett az önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe került települések pályázatán (ÖNHIKI), mint tavaly. A Parlament önkormányzati és területfejlesztési bizottságának fideszes elnöke szerint a kabinetnek vagy további pénzeket kell szétosztania, vagy át kell alakítania a támogatási rendszert.

Tarlós lett a főpolgármester-jelölt

Tarlós Istvánt javasolja Fidesz főpolgármester-jelöltjének a párt budapesti választmánya. Tarlós bejelentette, hogy a kampányt augusztus 20-án kezdi meg. A választmány döntött továbbá a Fidesz-KDNP fővárosi listájáról is.