A rendezvényt megnyitotta, és az esemény házigazdája volt Nógrádi Zoltán Mórahalom polgármestere, országgyűlési képviselő.
Az alábbi kiadványokat, a köteteket ismertették: `Mórahalmi Ki Kicsoda`, melynek szerkesztője Dr. Zombori István, a Móra Ferenc Múzeum igazgatója volt, anyaggyűjtő és koordinátori feladatokat Szűcs Julianna látott el. A második könyv, melyet bemutattak a `Kárpát-medence Régiói 10. Dél-Alföld` címet viseli. Ennek szerzője Dr. Nagy Imre volt, aki tudományos főmunkatársa a MTA RKK Alföldi Tudományos Intézetnek. Dr. Nagy Imre beszélgetőtársa Velkey Gábor – tudományos kutató volt. A harmadik könyv címe pedig `Balogh Péter korunk Fráter Györgye`, melynek szerzője Haas György íróvolt, vele Miklós Péter történész beszélgetett.

Dr. Zombori István így jellemezte könyvét: egy olyan jeles tevékenységet folytató megye, mint Csongrád megye, annak kisebb helyei is megérdemlik, hogy az ottani ismert közéleti szereplőket, akik a közgazdaságban, oktatásban, iparban szerepet játszanak, azokat a megfelelő szabvány szerint összegyűjtve kiskötetbe foglalják össze. Több mint 100 emberről írnak a Mórahalmi Ki Kicsoda című könyvben.

Megosztom!
|