Pazar szabadrúgásokkal továbbjutott Japán, míg délután kiesett a címvédő

A címvédő olasz labdarúgó-válogatott már a csoportkörben búcsúzott a dél-afrikai világbajnokságtól, miután a 3. fordulóban 32-re kikapott Szlovákiától, így az F jelű kvartett negyedik helyén végzett. Az E csoportban Japán győzelmével továbbjutott, miután Honda Keiszuke és Endo Jaszuhito szabadrúgásgóljaival az első félidőben 20-s előnyt szerzett Dánia ellen, és a fórt a második játékrészben is megtartotta.

Indul a KRESZ-távoktatás! Vagy mégsem?

Elhalasztaná a fejlesztési tárca a KRESZ-távoktatás bevezetését. A Bajnai-kormány rendelete július elsején lépne hatályba, a tanfolyamot ezután oktató nélkül, az interneten is el lehetne végezni. Az autósiskolák tiltakoznak, a szakminisztérium szerint az új szabály nincs megfelelően előkészítve.

A jövőben csak egyházi iskolák lesznek?

"Félő, hogy forráshiánnyal küszködő, iskoláikat működtetni képtelen önkormányzatok az anyagi gondokkal nem terhelt egyházaknak adják át iskoláik fenntartói jogait" - fogalmazta meg az új kormány közoktatást érintő törvénykezésének várható következményeit a STOP-nak a Pedagógusok Szakszervezetének elnöke.

Szennyezett sajtok jutottak Magyarországra?

Az Európai Unió élelmiszerekre és takarmányokra vonatkozó gyorsriasztási rendszerén keresztül több bejelentés is érkezett érzékszervi elváltozás miatt kifogásolt Mozzarella sajtról, amelyből Magyarországra is kerülhetett - közölte a Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal csütörtökön honlapján.

A Jobbik a strasbourgi bíróság elé vitte a Gárda ügyét

A Magyar Gárda feloszlatása miatt fordult a strasbourgi emberi jogi bírósághoz Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője. A politikus a gyülekezési jog megsértése miatt 100 ezer euró kártérítést követel Vona Gábor Jobbik-elnök nevében.

Világklasszis pólós igazolt Szegedre

Jelentős erősítéssel vág neki a 201011-es szezonnak az élvonalbeli szegedi női vízilabdacsapat: a jövőben Taylor&Nash Universitas Szeged NVE néven szereplő együttes vezetőedzője Godova Gábor lesz és a klubnál folytatja pályafutását a válogatott Drávucz Rita.

Be sem kapcsolt tévéje miatt kerülhet utcára a nő!

— Megszűnt a szerződésem egy kábelszolgáltatóval 2008 decemberében, a televíziót a történtek óta be sem kapcsoltuk a sörözőben. Az ezt követő ellenőrzés során a szerzői jogvédő iroda szakemberei azonban nem nézték, hogy működik-e a tévé. Mint mondták, jogdíjat kell fizetnem utána, akkor is ha nem használom.

Homokháti Sokadalom hetedszer is

A Homokháti Sokadalmat idén hetedik alkalommal rendezi meg a Homokháti Kistérség és Mórahalom önkormányzata. A fesztivál tíz napon keresztül kínál kulturális, művészeti, gasztronómiai, turisztikai programokat a térségből, az ország távolabbi régióiból és külföldről érkező vendégeknek- tájékoztatta portálunkat Nógrádi Zoltán, Mórahalom polgármestere, országgyűlési képviselő.

Minden eddiginél alacsonyabb a diákhitel kamata

Az eddigi 9,5 százalékról 8,5 százalékra csökken a diákhitel kamata; ez a legalacsonyabb kamatszint a hallgatói hitelezés 2001-es fennállása óta - közölte Őri András, a központ kommunikációs vezetője. Tájékoztatása szerint az igazgatóság a jogszabály szerinti féléves vizsgálata során döntött a kamatmérséklésről.

Minél előbb be kell jelenteni a keletkezett kárt

A múlt hétvégi vihar Hódmezővásárhely térségében is jelentős területeket érintett, körülbelül 5000 hektáron pusztított a jég, ráadásul mintegy 1000 hektáron áll a víz kora tavasz óta közölte sajtótájékoztatón Benkő Zsolt települési képviselő, a Városüzemeltetési, Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Bizottság elnöke.

A hétvégétől beindulhat a tiszavirágzás

A korábbi hidegebb időjárás és a Tiszán levonuló árhullám miatt idén a megszokottnál később, június végén várható a tiszavirágzás, amelyet a tiszavirág nevű kérészek násztánca idéz elő a folyó felszínén. A rajzás akár már a hét végén megindulhat.

Jó alapokat kapnak a maroslelei diákok

Csütörtökön tartotta soron következő ülését a maroslelei képviselőtestület, akik hat napirendi pontot tárgyaltak. Többek között az Általános Művelődési Központ munkájáról is beszámoltak.

Mindenki leérettségizett

Örömmel nyugtázhatják a tanév végét a pedagógusok: többen tettek sikeres érettségi vizsgát, mint ahányan ballagtak tudtuk meg Faragó Klára igazgatótól. Hangbejátszással

Megtámadták Daróczi Dávid volt szerelmét

Nemcsak Daróczi Dávid édesanyját támadta meg egy ismeretlen férfi, hanem a közben előkerült egykori szeretőt, Nórát is felpofozták a minap - ráadásul saját lakása előtt. A fiatal nő úgy érzi, a támadással és a folyamatosan hozzá érkező fenyegető telefonhívásokkal csupán azt bizonyítják az ismeretlenek, hogy bőven van mit nyomozni néhai kedvese ügyében.

Stop a bevásárlóközpontoknak Szegeden

A kilencvenes években kezdődött a nagyobb kereskedelmi áruházak építése Szegeden. Ezeket az úgynevezett bevásárlóközpontokat igyekeztek a nagy árvíz után kialakult sugaras városszerkezethez igazodva kialakítani úgy, hogy közben a zöld területek ne csökkenjenek. A már meglévő iparterületeket kihasználva tették mindezt és a használaton kívül lévő, ipari területeken épültek fel a `multik`.

A nagybani piacnak sem tesz jót a szeszélyes időjárás

A nagybani jelenleg 7,2 hektáron működik. A tavalyi évben 400 ezernél is többen keresték fel, így a piac rekordösszegű bevételeket produkált az elmúlt években. Ennek köszönhető, hogy olyan fejlesztések valósulhattak meg, amely a forgalom és az árbevétel növekedését eredményezte.

Középpontban a megújuló energia

A Magyar Kormány kezdeményezi az Európai Uniónak benyújtandó 2020-ig tartó Nemzeti Megújuló energia Cselekvési Terv leadási határidejének módosítását, és ezzel párhuzamosan a szakma, az önkormányzatok és a civilszervezetek részvételével széleskörű konzultációt indít a tervezetről - jelentette be Olajos Péter, a Nemzetgazdasági Minisztérium energia- és klímapolitikai helyettes államtitkára az egyeztetés sorozat első állomásán, Budapesten, a `Megújuló energiaforrások Magyarországon` című konferencián.

Októberben választunk de mi változik a voksolásban?

Több ponton is más lesz az idei helyhatósági választás, mint az a korábbi években történt. A változásokról dr. Korsós Ágnest, Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város jegyzőjét kérdeztük. Az interjú hangos változatával is!

Menti az állatokat az árvíz elől a vadaspark

Az elmúlt időszak szokatlanul csapadékos időjárása az állatoknak is veszélyt jelentett, madárfiókák, ragadozókölykök és őzgidák egyaránt kerültek a Szegedi Vadaspark Természetvédelmi Mentőközpontjába. Az állatkert minden tőle telhető módon segít, azonban befogadókapacitása vége felé jár.

Családi Nap a Zrínyi Miklós Laktanyában

Az afganisztáni misszió augusztusi váltására készülő Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport 9. váltásának nemzetközi katonai feladatban résztvevő katonák és családtagjaik részére a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár Családi Napot szervez, amelyet június 27-én tartanak a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyában- tájékoztatta portálunkat dr. Láda Mónika főhadnagy, kommunikációs tiszt.

Cél az NB-III

Ezüstérmes a KITE ennek kapcsán Czeigerschmidt Roland edző és Bárkányi Péter szakosztályvezető volt kisteleki stúdiónk vendége, akikkel az eredményről, csapatról és a célokról beszélgettünk.

Júliusban újra Szabadtéri Játékok

A Szegedi Szabadtéri Játékok idei évadának első produkcióját, a My Fair Lady-t július 2-án láthatják a Dóm téren. Az előadást a Dózsa, az Operett-Opera Gála, a Carmen és a Hair követi a szabadtéri színpadán. Csütörtök délelőtti Napraforgónkban a színházi darabokról Bátyai Edinát, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatóját kérdeztük.