Lapértesülések szerint Daróczi Dávid édesapja megválni készül a bútoroktól, melyek hosszú éveken át az elhunyt kormányszóvivő irodájának darabjai voltak. A Napi Ász úgy tudja, Batiz András cége felajánlotta a gyászoló édesapának, hogy megveszi a bútorokat, Choli bácsi azonban nem élt a lehetőséggel. Inkább azt kérte, szállítsák azokat hozzá. Így Dávid három nagyméretű bőrkanapéja, egy fekete bőrfotelje és egy bőr irodai széke kerül licitre, amelyek darabonkénti kikiáltási árát Choli bácsi 300 ezer forintban határozta meg. Nem sejti azonban, hogy ezzel bűncselekményt követhet el.

“Nem tudtam hova rakni a bútorokat, így az árverezés mellett döntöttem” – mondta az elhunyt egykori kormányszóvivő édesapja telefonon, majd a kérdésre, hogy mivel tudja bizonyítani, hogy ő vette-e fia bútorait, nem kívánt válaszolni, bontotta a vonalat.

“A hagyatéki eljárás befejezéséig a leltárba vett örökség nem adható el. Amennyiben ez mégis megtörténik, büntetőeljárás indítható az illető ellen. Továbbá a hagyaték akkor sem értékesíthető, ha az örökös lemond hagyatékáról” – nyilatkozta a napilapnak dr. Mile Attila ügyvéd.
Forrás: stop.hu