A műtárgy megnyitásával rendkívüli készültség lépett életbe a Tisza-tó körül Poroszló-Kisköre-Tiszafüred között, illetve a Tisza jobb és bal partján Kisköre-Szórópuszta és Pusztataskony-Fegyvernek között.
A tározó nyitásától annak közelében 15, Szolnok környékén 10 centiméteres vízszintcsökkenést várnak, feltöltődése 3-4 napot vesz igénybe tette hozzá Csibrán Zoltán.
Tájékoztatása szerint egyre több helyen jelentkeznek árvízi jelenségek, például a gátak felázása, felpuhulása.
Az árvíz elleni védekezésben az elmúlt 24 órában összesen 2511 ember vett rész. Ennek során a Zagyva és a Tisza mentén is tovább folytatódott a tetőzésre való felkészülés, több helyen nyúlgátat építettek, erősítettek, a töltések felpuhulása miatt néhány helyen további bordás megtámasztást alakítottak ki. A tiszaburai templomnál folytatódott a szivattyúzás és az út leterhelése.
Szolnok belterületén újabb helyszínen folytatódott a felkészülés a tiszai tetőzésre. A munkálatok pénteken és szombaton egész nap tartanak, a biztonságos munkavégzés érdekében a területet lezárják a gyalogosforgalom elől.
A harmadfokú árvízvédelmi készültség miatt horgászati és halászati tilalmat rendelt el a Tisza-tó területére a Heves Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal, valamint tilos a horgászat és a halászat a Tisza bal partján a Körös torkolata és a csongrádi megyehatár közötti szakaszon a Csongrádi Mezőgazdasági Hivatal határozata alapján.
forrás: szegedma.hu, MTI