Az idén legkorábban a Fogorvostudományi Kar végzősei vehetik át okleveleiket: június 19-én a József Attila Tanulmányi és Információs Központban (TIK). Az idén is a TIK szolgál a legtöbb helyszínül, ám akadnak kivételek: a Juhász Gyula Pedagógusképző Kar hagyományosan a Belvárosi moziban, az Állam- és Jogtudományi Kar a Szegedi Nemzeti Színház épületében, a Mérnöki Kar a Csongrád Megye Önkormányzat Hivatali Tanácstermében, a hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Kar a Mozaik Kamarateremben, a Zeneművészeti Kar pedig a Fricsay Ferenc Hangversenytermében ünnepel.

forrás és teljes cikk: szegedma.hu