Letette a képviselői esküt és átvette megbízólevelét Vári Miklós, aki az áprilisban lemondott Zsótér István helyett lett tagja a megyei közgyűlésnek. Vári Miklós elmondta, hogy az előző ciklusban is megyei képviselő volt, most az MSZP-frakcióban foglal helyet, és tagjává választották a Jogi Bizottságnak is. Vári a közügyekben először mint tanácselnök vett részt, a rendszerváltás előtt országgyűlési képviselő is volt, majd Apátfaván a polgármesteri tisztséget töltötte be egy cikluson keresztül. Jelenleg a település társadalmi megbízatású alpolgármestere.

Az ülésen a szentesi Boros Sámuel Szakközépiskola igazgatói feladatainak ellátására Molnárné Tóth Györgyit bízták meg a képviselők, a makói József Attila Gimnázium igazgatója pedig Rója István maradt.

Napirend előtti felszólalásában Molnár József (MSZP) a Csongrád melletti Ellés Monostor állapotára hívta fel képviselőtársai figyelmét, egyben kérte Magyar Annát, hogy sürgősen intézkedjen, akár rendőrségi feljelentés formájában is. A felújított monostorral kapcsolatban a szentesi múzeum igazgatója nemrég arról számolt be, hogy a monostor területén fakitermelést és faültetést végeztek, mellyel megrongálták a műemléket. A közgyűlés elnöke Kovalcsik Andrea főjegyzőt kérte fel az intézkedésre.
A közgyűlésen döntés született arról is, hogy a Victor Hugo utca 1. szám alatti épületben `Szegedi Trianon Kiállítóhely` néven múzeumot hoznak létre, mely a 90 évvel ezelőtti eseményeknek és annak következményeinek állít emléket. A fideszes Nógrádi Zoltán egyéni képviselői indítványában szereplő kiállítóhely létrehozására akkor lesz lehetőség, ha az ingatlan tulajdonjoga rendeződik.

A katyni mészárlás két magyar származású áldozatának is emléket állít a megyei önkormányzat. A lengyelországi Lodzban lengyel és magyar nyelvű tábla állít emléket Korompay Emanuel Aladárnak és Oskar Rudolf Kuehnelnek. Zakar Péter alelnök egyéni indítványát a képviselők egyhangúlag támogatták.

A Csongrád Megyei Önkormányzat Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat és Gyermekotthonok Igazgatóság (TEGYESZ) egyes feladatait a jövőben az ÁGOTA Alapítvány végzi el a közgyűlés döntése értelmében. Magyar Anna hangsúlyozta, hogy céljuk egy országos szintű mintaprojekt kialakítása, amely lehetővé tenné a gyermekvédelem szakmai szereplőinek segítését és természetesen a gyermekek hatékonyabb nevelését is.

A képviselők döntöttek a megyei önkormányzat idei évi költségvetéséről és az azt érintő rendeletek módosításáról. Piri József (MSZP) elmondta, hogy a kötvényhitel felhasználása esetén figyelembe kell venni azt, hogy amikor a kamattörlesztések után a tőketörlesztés ideje is eljön, akkor azt miből és hogyan tudja majd finanszírozni a megyei önkormányzat. Ehhez kapcsolódóan Magyar Anna a következő közgyűlésre a hivataltól egy kimutatást kért a kötvényfelhasználásról. Kitért arra is, hogy a közgyűlésnek nehéz helyzete van, tekintettel arra, hogy valódi értéken körülbelül feleannyiból gazdálkodnak, mint a négy éves ciklus kezdetén.Forrás és teljes cikk:szegedma.hu