A Dodgem együttes idén ismételten elindult a Hangfoglalóban, kiegészülve a hódmezővásárhelyi Péczely Attila Zeneiskolában Kónya Krisztina vezetésével működő kórussal. A zenekart Rárósi Emese ének, Kaszás Kornél billentyű, Krupiczer Kata gitár, Melegh Tamás basszusgitár és Kaszás Kristóf dob képviselte. A felkészülésre csupán néhány nap állt rendelkezésre árulta el Rárósi Emese, aki hozzátette, hogy a zeneszövegek tanulására neki egy nap is elegendő.

Kaszás László elmondása szerint sok szempontból szükséges ma Magyarországon népszerűsíteni a zenélés gondolatát, a zenetanulás hasznosságát, melynek az oktatás egyéb területeire is kifejtett pozitív hatását számos magyar és nemzetközi kutatás is alátámasztja. Az aktívan zenélő tanulók más tárgyak tanulása során is az átlagosnál jobb eredményekkel rendelkeznek.

A csoport Dodgem Boys Instrumental formációja május 14-én részt vett Sándorfalván az első Regionális Elektronikus – Zenei találkozón, ahol a csapat Kiemelt Nívódíjban részesült tudtuk meg Kaszás Kornél billentyűstől.

A játékkal, tanulással egybekötött próbákat hétvégenként tartják. A gyakorlást és a fellépéseket rendkívül élvezik, egyáltalán nem lámpalázasak, olyanok, mint a profik.
A főként gyerekekből álló zenekarral a nyár folyamán, számos rendezvényen, fesztiválon is találkozhatunk.

A Hangfoglaló Hétfő ének-zenei versenyen részt vehetett Magyarország bármely általános és középiskolája, annak énekkarai, zenekarai, osztályai, vagy az iskola, iskolák osztályaiból alakított csoportok.
Az idei pályázaton Presser Gábor Neked írom a dalt című szerzeményét kellett feldolgozni, melyet május 10-én 11 órakor adtak elő az ország iskoláiban.

A zenekar tagjai kérnek mindenkit, hogy minél többször szavazzanak csapatukra, és ezzel növeljék az esélyét annak, hogy a hódmezővásárhelyi Péczely Attila Művészetoktatási Intézmény új eszközökhöz juthasson. A verseny fődíja egy millió forint értékű hangszer, amelyen a zeneiskolások tanulhatnának a jövőben.

A zenekar honlapja: www.dodgem.lapunk.hu
A Dodgem együttes videójára szavazni a regisztrációt követően a //palyazat.indavideo.hu/video/Dodgem_egyuttes_es_a_Peczely_Attila_Zeneiskola_korusa/ oldalon tudnak.Olasz Mónika