Kétszer csendültek fel a dallamok hétfőn, mivel mintegy 500 óvodást látott vendégül a Zeneiskola. Gyermekdalokat, operarészleteket hallgathattak meg játékos interaktív módon. Bátki Fazekas Zoltán, az intézmény énektanára elárulta portálunknak, hogy próbálták úgy összeállítani a műsort, hogy mindegyik dalnak legyen köze az ő kis világukhoz. Így került műsorra a Tavaszi szél, a Varázsfuvolából Papageno belépője, a Háry János részletei, a Valahol Európában musical betétdala.

Szintén nagyon tetszett a gyerekeknek Schubert: Ha száz alakban élek című műve. A dal végére össze is számolták, hogy hány állatnév hangzott el benne. De lelkesen jelentkeztek a többi feladatra is, hiszen az egész műsort interaktív, játékos módon építették fel. A gyerekek énekeltek, masíroztak, tyúkot etettek a színpadon. Egyikőjük, Kiss Viktória annyira bátor volt, hogy a Tavaszi szél versszakait is végigénekelte a mikrofon előtt.

Az intézmény operaénekes énektanára, Bátki Fazekas Zoltán azt is megjegyezte, hogy merőben más gyerekek előtt fellépni, hiszen ők őszintén, azonnal reagálnak a hallottakra. Ez a fellépő növendékeknek még új, de tette hozzá mindenképpen hálás feladat, egyfajta misszió a gyerekeknek szánt előadás.

Az eddigi években bábjáték, színházi előadás volt műsoron gyermeknapkor. Idén a komolyzenét próbálták közelebb hozni a gyerekekhez, hiszen talán a zenének ez az a területe, amivel otthon, hétköznap keveset találkoznak jegyezte meg szerkesztőségünknek Lázárné Megyeri Zita, a Tiszta Szívvel Egyesületért Közhasznú Alapítvány Kuratóriumának elnöke.

A gyerekek a Johannita Segítő Szolgálat ajándékaival térhettek vissza az óvodákba. Hiszen ami a bajor testvérszervezet által az óvodáknak adományozott játékokból megmaradt, azokat az előadás után szétosztották az óvodásoknak.

Juhász Éva