Közel egy évvel ezelőtt már találkoztunk itt az olvasókörbe, akkor még egy másik rendőrkapitány ült itt, de elindult valami megalakult az utcakapitányok rendszere, újabb fórumokat tartottunk, és sikerült eredményeket elérni a közbiztonság területén mondta köszöntőbeszédében Hegedűs Zoltán.

Ezt követően dr. Rádi Norbert rendőrkapitány a vásárhelyi rendőrség felépítéséről tartott előadást, valamint a bűnmegelőzés és a lakossággal való szoros kapcsolattartás fontosságát hangsúlyozta. Elmondta: a Biztonságos Vásárhely Program egy bűnmegelőzési modullal bővül: a fórumon is bemutattak olyan kisvideókat, amelyek a különböző bűncselekmények megelőzésére hívták fel a figyelmet.

A fórum további részében is a bűnmegelőzésé volt a főszerep: Gurdon Lajos bűnmegelőzési előadó tartott előadást, amelyen a városrészben jellemző bűncselekményekre hívta fel a figyelmet. Ezek között szerepelt az úgynevezett trükkös csalás, a kerékpárlopás és a besurranó tolvajlás is. A fórum végén bemutatkozott Majzik Attila rendőr főtörzsőrmester, az új körzeti megbízott is.