Az emberekben van egy energia-vezeték, mely a mutatóujjtól, a karon át egészen az orrcimpáig tart, ez a meridian mondta Fekete Edit. Ha felborul az egyensúly, betegek leszünk, de a megoldás nagyon egyszerű. Mindössze naponta 18 percet kell szánnunk saját egészségünkre a 3-1-2 meridian gyakorlatra, mellyel már 2 hét alatt egészségesebbé válhatunk. Ez a gyakorlat három akupunktúrás pont nyomásából, hasi légzésből és sétából, vagy guggolásból áll. Attól függően, hogy kinek milyen panasza van, e közül a három rész közül kell az egyiket fokozottabban végeznie.
Ez a gyakorlat még a súlyos cukorbetegeknél is elérheti, hogy ne kelljen gyógyszert szedni, vagy inzulinnal kezelni a betegséget, de jó fogyásra és allergiára is.
Aki nem hisz ebben a természetes gyógymódban, az megnézheti, de ki is próbálhatja ezt minden szombat délelőtt a Népkertben, a játszótérnél 9 órától, ahol Fekete Edit személyesen mutatja be a kínai gyógymódot.
Ezen kívül hamarosan indul a háziasszony akupresszúra is, ami szintén nagyon hatásos a betegségekkel szemben.
Egy a fontos: akarjunk tenni azért, hogy jobb legyen, mert pár egyszerű mozdulat az egész.

Fekete Evelin