A rendezvény elsődleges célja, hogy egy jól szervezett, különböző sportágakat felvonultató hét végén minél többeknek kedvet csináljon a sporthoz, valamint, hogy segítse a helyes sportágkiválasztást, olyan mozgásforma megtalálását, mely a leginkább illik az adott gyermek, felnőtt korához, testfelépítéséhez, erőnlétéhez. Elősegítve, hogy minél többen élvezettel, sikerélménnyel , és ezáltal hosszútávon gyakorolják a kiválasztott sportágat, növelve az egyesületek utánpótlás és tömegbázisát.
A lényeg, hogy a látogatók ne csak nézzék az egyes sportbemutatókat, hanem aktív részesei legyenek maguk is a rendezvénynek, vegyék kezükbe a sporteszközöket, próbálják ki a sportágakat, tapasztalják meg az egyes mozgásformák lényegét, hangulatát. `Ízleljék meg` a sportot. A rendezvényre a belépés ingyenes. Mindkét nap 9-17 óra között várjuk a látogatókat.
A pénteki (szakmai) napon az előre bejelentkezett óvodás, általános- és középiskolás gyerekeket várjuk pedagógus kísérettel, azzal, hogy 14 órától már mindenki számára nyitottak a kapuk, a szombati nap pedig teljes egészében a nagyközönségé, családoké.

A Nagy Sportágválasztón 34 sportegyesület lesz jelen, több, mint 30 sportágban tehetik magukat próbára a jelenlévők.

A sportágak ilyen egyedülállóan nagyszámú felhozatala, kipróbálási lehetősége reméljük azoknak is `étvágyat` csinál, akik eddig nem érdeklődtek a sport iránt, nem véletlenül hangoztatjuk, hogy rendezvényünk `sportvágy gerjesztő` kíván lenni. A rendezvényen élsportolókkal, olimpikonokkal is találkozhatnak a látogatók, sőt együttsportolásra is lehetőség nyílik a neves sportszemélyiségekkel.

Megosztom!
|