Cambridge két testvérvárosának egyike Szeged már 1987 óta. A két város között eddig főleg kulturális, valamint oktatási kapcsolatok alakultak ki. A város vezetése és az egyetem rektora már régóta keres újabb területet az együttműködésre. Hosszú előkészítés után a sport azon ágában sikerült kapcsolatot kiépíteni, amely Cambridge életében immár 181 éves hagyományra nyúlik vissza.

Ez Cambridge legnépszerűbb sportja, amely nemzetközi szinten is kimagasló. Cambridge és Oxford között ugyanis 1829 óta rendezik meg a már hagyományosnak számító világszerte ismert evezős futamokat.
Az 1870-ben alapított első szegedi evezős klub, a `Szegedi Csolnakázó Egylet` ilyen hagyományokkal nem rendelkezik. Azonban itt is található számos magyar bajnok, sőt világbajnok is e sportágban (Haller Ákos).

Az egyetem rektora elődeinek nyomdokába lépett az evezés terén is, mert az 1926-ban megalapított Egyetemi Evezős Egylet alapításának 80 éves évfordulóján új verseny nyolcassal lepte meg a szegedieket. Az új hajóban a világon mindenhol jól csengő Cambridge nyolcas és az immár hétszeres magyar bajnok szegedi nyolcas mérheti össze tudását. Szeged város napjához és a szegedi evezés 14o éves fennállásának ünnepéhez méltó esemény lesz ez a regatta.

A Város Napja alkalmából rendezendő ünnepi programok keretében 2010. május 22-én, szombaton 10.30-tól első alkalommal indítjuk a Szeged-Cambridge Regattát, mint nyíltvízi evezős versenyt a Tisza-folyó Boszorkánysziget és Móra Ferenc Múzeum közötti, kb. 1800 méteres szakaszán, folyással szemben. Először a városi csapatok mérik össze tudásukat, majd a gyermek és ifjúsági futamok után 11.30-tól az egyetemi csapatok versenye következik. 18 órakor a Móra-parkban a város és az egyetem vezetői adják át a díjakat a résztvevőknek.Forrás:szegedma