Az üzletember elmondta: követendőnek tartja a kezdeményezést, amelynek lényege, hogy nem készpénzt, hanem élelmiszert juttatnak a családoknak, amely vásárhelyi termelőktől származnak. Az iskolák tapasztalata, hogy sok gyermek reggeli nélkül érkezik, és az iskolai étkezésen túl nem jut számukra elegendő élelem.

– Így nem várhatjuk el, hogy ezek a gyerekek éhesen megfelelően tudjanak tanulni, tudást szerezni, és később megfelelő munkát vállalni tette hozzá az ügyvezető, aki azt is üdvözölte, hogy az anyagi eszközökkel a helyi termelőket segítik, és ezáltal ezeknek az családoknak az asztalára egészséges, itt, a környékben megtermelt élelmiszer jut.

– Szomorú, hogy a 21. század Magyarországán, és itt, a városban is sokan élnek olyan mélyszegénységben, hogy nem jut elég ennivaló a gyerekeknek állapította meg Rácz Árpád, aki tudja, hogy nem tudják mindenki problémáját megoldani, de mindenkinek ajánlotta, aki tud, segítsen. Úgy vélte: lesznek olyanok, akik elutasítják a segítséget, de azoknál, akiknél a segítség igazán elkel, nagy részük élni fog a lehetőséggel.

E probléma első sorban önkormányzati és állami feladat, de ez új kísérlet, amelynek tapasztalatait összegezni fogják a nyár végén. – Most időben kell adni, és ebben egyetértek Mészáros Antal barátommal jelentette ki az ügyvezető, aki a módszert hatékonynak tartja. A készpénz sokszor nem arra kerül elköltésre, ami a segítség célja, és akkor, amikor élelmiszer alapanyagot, így lisztet adtak a rászorulóknak, nem vették át, vagy áruvá tették. A kész élelemnél a legnagyobb az esély, hogy azokhoz jusson el, akiket segíteni szeretnének: a gyerekekhez.

– Kaphatnak kenyeret, zsírt, kolbászt a gyerekek, akik nem éhesen mennek a hétvége után az iskolába, ahol nem éhesen kóvályognak, hanem esély nyílik arra, hogy eredményesen tudjanak tanulni vázolta Rácz Árpád, aki szerint üzenetértékű az is, hogy a program támogatói segítik a vásárhelyi termelőt, gazdálkodót, az asztalra nem bizonytalan eredetű étel kerül, így a város lakói kimutathatják egymás iránti figyelmüket.
Arnay