A rendezvényt a `Tanuljunk együtt! Tanuljunk egymástól! című TÁMOP-3.3.3. pályázat tette lehetővé tudtuk meg Vágó Jánostól. `A pályázat lehetőséget ad arra, hogy egy kicsit népszerűsítsük a művészetoktatási intézményt` tette hozzá a Péczely Attila Alapfokú Művészetoktatási Intézmény igazgatója.
Az esemény célja az volt, hogy a gyerekek lássák, hallják azokat a hangszereket, amelyeket a zeneiskolában oktatnak, illetve egy kiállítás keretében a növendékek képzőművészeti alkotásait is megtekinthették.
A hangversenyteremnek kinevezett tornateremben a program interaktív módon zajlott. A művészetoktatási iskola tanulói szólaltatták meg a hangszereket, de számos kérdésre a közönség soraiban helyet foglaló gyerekek adták meg a választ, és a dalok felismerése is az ő feladatuk volt. A válaszadást megkönnyítette, hogy a tarjáni iskola diákjai közül is jó néhányan játszanak valamilyen hangszeren.
Kokovai Péter