Rácz Árpád: támogatásra érdemes Mészáros Antal kezdeményezése!

Csatlakozik Rácz Árpád, az Eurotex Kft. ügyvezető igazgatója ahhoz a kezdeményezéshez, amely Hódmezővásárhelyen Mészáros Antaltól, a Csomiép Kft. ügyvezetőjétől indult, és célja, hogy hétvégeken élelmiszert juttassanak azoknak a gyermekeknek, akiknek nem jut elég ennivaló.Hangbejátszással!

Nagybánya mindenkire hatással van

Május 20-ig látható az a 34 képből álló tárlat, melyet a Nagybányai Tájképfestő Telepen alkotó művészek képeiből válogattak össze. A kiállítást Véső Ágoston mutatta be.

Történelmet írtak a szegvári tekések

Valóra vált a szegvári tekések álma, hiszen az NB I-es bajnokság utolsó előtti fordulójában eldőlt a bajnoki cím sorsa, mivel ceglédi vetélytársuk Budapesten kapott ki, így már behozhatatlan az előnyük. Folyhat a pezsgő, bajnok a csapat.

Lázár János: a Fidesz május 20-án már döntene javaslatai egy részéről

A Fidesz május 20-án már dönteni szeretne az általa benyújtott törvényjavaslatok egy részéről. Az új Országgyűlés 19 állandó bizottsággal működik majd, ebből az ellenzék hatot vezethet; a parlamenti pártok keddi, az alakuló ülést előkészítő megbeszélésükön két fordulóban ugyan, de megegyeztek a tisztségekről.

Maradnak a tüntetők a 47-esen!

Még múlt hét pénteken az M43-as autópálya építkezése során ki nem fizetett alvállalkozók demonstrációsorozatot indítottak a Szeviép Zrt.-vel szemben. Kivonultak a 47-es főútra, és addig maradnak, míg ki nem fizetik nekik az elvégzett munkát mondta dr. Temesvári Zoltán ügyvéd portálunknak. Az ügy részleteiért kattintson tovább!

KFOR katonák a dóci lőtéren

A Magyar Honvédség KFOR-3. (Kosovo Force) Kontingensbe készülő, lövész beosztásba tervezett katonák a mai nap folyamán kollektív lőgyakorlatot hajtottak végre a dóci lőtéren. A felkészítés április 6-án kezdődött a hódmezővásárhelyi Zrínyi Miklós Laktanyában 283 fővel. A gyakorlatról többször is bejelentkeztek a katonák a Rádió 7 műsorába!Képekkel!

Ami jó a babának, jó a mamának

Egy újdonság, ami segít a babának, így jó a mamának is. Ez a thai baba-mama masszázs. A Női Magazinban vendégünk volt Bánfi Tünde, masszőr.

A hetedik legnagyobb ötösre várva

2009. december 13-án volt az eddigi utolsó telitalálatos az Ötöslottón. Szinte napra pontosan öt hónap elteltével, május 15-én 2 milliárd 153 millió forint sorsa dőlhet el a sorsoláson.

Holttest a fagyasztóban, feldarabolt áldozat az etető alatt

Két brutális gyilkosságról számoltak be kedden délután a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon. Ecsegfalván ismerőse torkát vágta el egy 23 éves helyi fiatalember, majd a fagyasztóba tette. Gyomaendrődön volt feleségét lőtte le egy férfi, majd feldarabolta és elásta a holttestet, mely hétfőn került elő.

Biztonságos közlekedésre tanítják a fiatalokat

Az elmúlt négy évben közel négyezer gyerek vett részt a Biztonságosan közlekedni egy életúton című programsorozaton, amely idén május 11-én kezdődött Hódmezővásárhelyen.Hangbejátszással!

Hüvös László: “Két kézzel szórta a város a pénzt`

2003 óta közel bruttó 80 millió forint értékben kötött szerződést Szeged városa a Political Capital politikai tanácsadó cég, amit szerződésekkel is igazolt Hüvös László, a szegedi Fidesz frakcióvezetője. Két kézzel szórta a város a pénzt, miközben megszorításokról beszéltek mondta a frakcióvezető kedden tartott sajtótájékoztatóján.

Adózók figyelem: közeleg 20-a!

A május 20-i határidőig még 1,5 millió bevallást vár az APEH, ami azt mutatja, hogy az előző évekhez hasonlóan sokan az utolsó napokra hagyják az elkészítését.

Tartható a határidő!

Vásárhelyen a Búvár utcában és a Szőlőhalomnál építik a csatornát, de az utóbbi időben a sok csapadék akadályozta a munkát. A jelenlegi helyzetről Cseuz Lászlót, a Városfejlesztési csoport munkatársát kérdeztük, aki elmondta: ha az idő is engedi, tartani tudják a határidőket.

Lázár reméli, az ellenzék ”magához tér” délutánra

Lázár János reméli, hogy ellenzéki képviselőtársai "magukhoz térnek" délutánra, és képesek és készek lesznek bekapcsolódni az ország működtetésébe, átgondolják álláspontjukat a parlamenti bizottsági tisztségek elosztásával kapcsolatban. A Fidesz frakcióvezetője az Országgyűlés alakuló üléséről szóló kedd reggeli egyeztetés után újságíróknak elmondta azt is, csütörtökön már törvényjavaslatokat fognak a Ház elé terjeszteni.

Egy régi problémát old meg a szarkofág park

Befejeződött a Római Katolikus Temetőben a szarkofág park építésének első üteme, így már lehetőség van a föld feletti kriptás temetésre. Ez a temetési mód hazánkban még nem terjedt el, Hódmezővásárhelyen is a szükség szülte mondta el kedd délelőtt a temetőben Németh László plébános, a kivitelezési munkákról pedig Mészáros Antal, a CSOMIÉP Beton és Meliorációs Termékgyártó Kft. ügyvezető igazgatója beszélt.Képekkel!

A nyári szünetre kész a görkorcsolyapálya

Június 13-án adják át azt a nemzetközi versenyelőírásoknak is megfelelő görkorcsolya- és gördeszkapályát, mely a fiatalok számára teremt kikapcsolódási lehetőséget. A ma délelőtti Napraforgóban vendégeink voltak: dr. Szemző Margit és Repcsinné Varga Anita, a Tiszta Szívvel Alapítvány és Egyesület tagjai.

3D-s pornótól esett teherbe?

Szexuális érintkezés nélkül, háromdimenziós pornófilm nézése közben esett teherbe egy 38 éves nő az Egyesült Államokban. Jennifer Stewart legalábbis ezt állítja...

Pénzbüntetésre ítélték a fideszes politikust előállító rendőrt

Jogellenes fogva tartás bűntettében mondta ki jogerősen bűnösnek a Szegedi Ítélőtábla azt a rendőr hadnagyot, aki 2009. január 30-án egy gépkocsis üldözést követően indokolatlanul előállított egy fideszes politikust és társát. A táblabíróság a rendőrt 240 ezer forint - 300 napon át napi 800 forint tételű - pénzbüntetéssel sújtotta - írja a Blikk.hu. (A képen Bauer Bence.)

Milliárdok a kórház fejlesztésére

Az önkormányzat tavaly szakított a befektetővel, de a fejlesztések nem állnak le. Új épületrésszel, korszerű orvosi berendezésekkel, új informatikai és betegirányítási rendszerrel gyarapodik a közeljövőben a kiskunhalasi kórház egy nyertes uniós pályázat nyomán.

Ki készítette a legjobb riportot?

Klauzál Gáborral készítettek képzelt riportot a hódmezővásárhelyi általános iskolások a névadó iskola és az Emlékpont közös történelemversenyén, melynek eredményhirdetésére május 12-én, szerdán 14.30-kor kerül sor a hódmezővásárhelyi közgyűjteményben.