Dr. Tóth Ferenc és Katona Pál mindent megtett azért, hogy a közönség érdeklődését felkeltsék, valamint hogy közvetítsék a könyv szellemiségét. Számos személyes történetet, anekdotát, utazási élménybeszámolót hallhattunk. A plébános úr felidézett egy igási történetet is, melynek során egy útszéli keresztet szenteltek fel, ezt a keresztet a KRESZ táblák jelentőségéhez hasonlította, hiszen ezek figyelembe vétekével az emberek elérheti úticéljukat, életcéljukat. Ezen kívül felidézte Rádió 7-es élményeit, mikor a Szőttes című műsor vendége volt.
Tatárné B. Szűcs Etelka tanítónő felolvasott egy rövid részletet Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg című műből, mely a plébános úr szerint valódi fohász. A szerzők köszönetet mondtak a találó idézetért, valamint megköszönték Farkas Sándorné munkáját, aki a fotók és kéziratok előkészítését végezte, továbbá Vízhányóné Kurunczi Máriának és Farkas Melinda tevékenységét is kiemelték.
Az eseményen jelen volt többek között Vass Imre polgármester, Buzásné Vizi Judit a Művelődési Ház igazgatója, Rakonczai Katalin a helyi könyvtár részéről, továbbá az egyházat illetve a könyvszerzőket tisztelő földeáki lakosok, akiknek a véleményét megkérdeztük a bemutatóról.
Koncz Imre az atyát régóta ismeri, eleve pozitív volt a hozzáállása, nem is csalódott, melegséggel töltötték el a személyes történetek. Fodor Imre nagyon érdekesnek találta az információkat, statisztikai adatokat.
Gyetvai Lászlóné Julika néni és Pataki Istvánné Juci néni egyetértett abban, hogy különleges előadást láttak mind a falu, mind az egyház tekintetében.