A Vásárhelyi Történelmi Kör programjának előadója kiemelte a csodaszarvas motívumot, amelyet a szakirodalom alapján két csoportra osztva tárgyalt. Az egyik csoportban nőstényszarvas a központi figura, a másikban hím szarvas, amely többnyire Jézust jelképezi. A nőstény szarvas a magyar mondavilág mellett felbukkan például a görög mítoszokban, ahol Héraklész Artemisz szent szarvasát fogja el, de a germánoknál, a perzsáknál és az obi-ugoroknál is megtalálható. A hím szarvas többek között a Hubertus-mondában fordul elő, de Szent Lászlót és Bors vezért is hím szarvas vezette el egy bizonyos helyre, ahol kolostort illetve várat építettek.
Halmágyi Miklós szerint a hasonló környezet és emberi lélek eredményezhet hasonló mondai fordulatokat.
Kokovai Péter