Az esemény már harmadik alkalommal kerül megrendezésre, és az ország minden tájáról érkeznek betyárok, hogy megmérkőzzenek. A két nap alatt gazdag programokkal és kiállításokkal várják az érdeklődőket. Az esemény szombat délelőtt kezdődik 11 és 13 óra között betyárpróbák lesznek, amelyen a `haramiák` mérik össze erejüket, de lesz kovács bemutató, és vásári komédiásokkal is találkozhatnak. Délután a lovasok fognak vetélkedni, majd sötétedés után pásztortüzet gyújtanak és muzsikaszó is felcsendül.
Vasárnap 11-től lesz a betyárpróba döntője, melynek tétje, hogy ki viheti haza Rózs Sándor híres disznóláb pisztolyának másolatát. Kora délután pedig huszárok csatájára kerül sor, amelynek apropója, hogy régen betyárokból lett a legtöbb huszár.

Részletes program:

Május 1. (szombat):

– 10.00-tól `Élet, élet, betyárélet` betyárok és pandúrok puskaporos harca a vendégek között (skanzen területe)

– 11.00 13.00 Betyárpróbák népi ügyességi, erő- és bátorságpróbák kicsiknek és nagyoknak (Csárda mellett)

– 12.00 Tabaren vásári komédia az Impro Stúdió előadásában (Malom alatt)

– 13.00-tól `Egy kovács nem kovács…` patkolókovácsok bemutatója (Iparos műhelyek)

– 14.00 Tréfás mesék a Csikótojás Társulat előadásában (Malom alatt)

– 15.30 Lovas vetélkedés, virtuskodás betyároknak (Kilátódomb előtere)

– Napnyugta után pásztortűz, muzsika, táncház (Malom alatt)

Május 2. (vasárnap):

– 10.00-tól `Élet, élet, betyárélet` betyárok és pandúrok puskaporos harca a vendégek között (skanzen területe)

– 10.00 Puszták Népe Lovas Viadal előfutamai (Kilátódomb előtere)

– 10.00-tól Betyárpróbák népi ügyességi, erő- és bátorságpróbák kicsiknek és nagyoknak (Csárda mellett)

– 12.00 Tabaren vásári komédia az Impro Stúdió előadásában (Malom alatt)

– 13.00 Felvonulás az összes hagyományőrző lovas részvételével (skanzen területe)

– 13.30 Csatajelenet a szabadságharc emlékére a Kiskun Huszár- és Honvéd Hagyományőr Egyesület valamint a Hunyadi Huszárok közreműködésével (Kilátódomb előtere)

– 14.00 Puszták Népe Lovas Viadal ópusztaszeri futama. Fődíj Rózsa Sándor kétcsövű pisztolyának másolata! (Kilátódomb előtere)

– 14.00-tól `Egy kovács nem kovács…` Patkolókovácsok bemutatója (Iparos műhelyek)

Mindkét napon:

`Akik megjárták Ráday börtönét…` betyárfotók (Csárda)

Kézműves vásár és mesterség bemutatók: ostorkészítő, tímár, papucsos, pitykés, kalapos

Kiállítás Juhász Imre (Szabadegyháza) pásztoréletet bemutató magángyűjteményéből (Iparos műhelyek)

`Tudós pásztorok` szállásépítés, pásztorétek-készítés. `Eredeti` pásztoremberek mesélnek, tanítanak, okítanak. (Kilátódomb előtere)

`Becsali Csárda`: egész nap étel, ital, dudamuzsika (Piactér)