A grémium először tíz, majd Pölös Mihály képviselővel kiegészülve tizenegy fővel határozatképes volt. Nem fogadták el a lejárt határidejű határozatokról szóló beszámolót, melyben szerepelt a polgármester két ülés közti tevékenysége is.
Ezek után Bálint Gabriella, a Hódmezővásárhelyi Többcélú Kistérségi Társulás Kapcsolat Központ főigazgatója beszámolt a kistérségnek adott szociális alapszolgáltatásokról a tavalyi évre visszatekintve, amit egyhangúlag el is fogadtak.

Szó volt még az óvodai és bölcsődei létszámról, a strandi parkolódíjakról, a 2010. évi közbeszerzési terv elkészítéséről és a belterületi utak felülvizsgálatáról is. Utóbbival kapcsolatban Farkas Zoltán városüzemeltetési csoportvezető elmondta: a tél nyomai meglátszódnak az utakon, 6-700 kátyú keletkezett a város belterületi útjain, amit minél előbb ki kell javítani.
A testületi ülésen természetesen most is szó volt a szennyvízberuházásról, mely az ülés több szakaszában is feljött. Így az a része is, hogy egy ekkora horderejű projektre egy külön, szakmailag hozzáértő személynek kell törődnie. Szabó József alpolgármester azon az állásponton volt, hogy ne vegyenek fel újabb személyt erre, hanem csoportosítsák úgy át, hogy Ördögné Kecskeméti Viktória kerüljön Kádár Zoltán területfejlesztési referens mellé, az ő feladatait pedig dr. Hevesi Tamás jegyző vegye át.
Másik kérdés a beruházással kapcsolatban a hosszú lejáratú hitel felvétele volt, melynek kockázataira Varga Jánosné könyvvizsgáló hívta fel a figyelmet. Szabó József alpolgármester ugyanakkor kiemelte: tényleg kockázatos ez a hitelfelvétel, de áldozat nélkül nem lehet sikereket elérni.
Az elhúzódó testületi ülésen napirenden volt még a polgármesteri hivatal szervezetének átalakítása, illetve kérelem a LÖSZ kulturális fesztiválhoz.
Az ülés közben jött a hír, ami immár hivatalos, hogy Zsótér István polgármester lemondott a Csongrád Megyei Közgyűlésben betöltött posztjáról. Portálunk megkeresésére a város első embere megerősítette a hírt, ám az okokról nem kívánt nyilatkozni.

Fekete Evelin