A leköszönő állami vezetők közül a legtöbb pénzt – több mint 6 millió 600 ezer forintot – a földművelési, az oktatási, a honvédelmi és a társadalompolitikai miniszter viheti majd haza. A miniszterek és államtitkárok ezen felül a ki nem vett szabadságukat is megválthatják – ez újabb milliókat jelent majd.
A juttatás a törvény szerint jár, a Fidesz szerint az eddigi vezetők nem érdemlik meg – számolt be az RTL Híradó. A törvény szerint azok, akik több mint 3 évig voltak állami vezetők, hathavi fizetést kaphatnak távozáskor. Aki kevesebb, mint 3 évig volt miniszter vagy államtitkár, annak háromhavi fizetés jár.
Több mint 6 600 000 forinttal távozhat Gráf József földművelési, Hiller István oktatási, Szekeres Imre honvédelmi és Kiss Péter társadalompolitikai miniszter – valamennyien hathavi fizetésüket kapják meg búcsúzóul. Több mint 4 500 000 forint Bajnai Gordon miniszterelnöki végkielégítése, ezt az RTL Híradó szerint a miniszterelnök jótékony célra felajánlja. 3 300 000 forintot kap majd a legtöbb miniszter: Balázs Péter külügy, Herczog László szociális, Hónig Péter közlekedési, Oszkó Péter pénzügy, Szabó Imre környezetvédelmi, Székely Tamás egészségügyi, Varga István gazdasági és Varga Zoltán önkormányzati miniszter.
Egy olyan miniszter van a kormányban, aki tavaly május után lépett hivatalba – így Forgács Imre igazságügyi miniszter végkielégítés nélkül távozik.

Szollár Domokos kormányszóvivő azt is elmondta, a munka törvénykönyve alapján a bent ragadt szabadságokat ki kell fizetni. Várható, hogy sok miniszter és államtitkár meg fogja kapni a szabadságát pénzben, hiszen az elmúlt egy évben szabadságon nem nagyon voltak. Ez több miniszternél újabb milliókat jelent majd.

A Fidesz szerint nem járna a vezetőknek végkielégítés. Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője szerint jelen helyzetben az ország olyan rossz állapotban van, hogy akik ezt a mély válságot és ezt a rossz állapotot előidézték, azok a fizetésüket sem érdemlik meg sok esetben, nemhogy a végkielégítésüket. Ezt fontolják meg, mielőtt felveszik a végkielégítésüket, azt javasoljuk – fogalmazott.

Forrás: Független Hírügynökség