— A kezemhez nem tapad pénz, másokon akartam segíteni — mondta Bugyi Ferenc. Mint hozzátette, a gyerek focicsapatnak, az önkéntes tűzoltócsapatnak, a helyi rendezvények lebonyolításában részt vevőknek és egy helyi lakosnak adott jogtalanul segélyt.

A Békés Megyei Rendőr- főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya büntetőeljárást folytatott egy kevermesi lakossal szemben a helyi önkormányzat sérelmére elkövetett nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt – tájékoztatta lapunkat a rendőrség.

A vizsgálat során számos szakértőt, összesen 64 tanút hallgattak meg, s arra a megállapításra jutottak, hogy a polgármesteri hivatalban egy választott tisztségviselő 2005-ben és 2006-ban a rábízott “idegen vagyon kezelési kötelezettségét megszegte azáltal, hogy a segélyek kifizetésére a vonatkozó helyi rendeletekben foglaltaktól eltérő gyakorlatot folytatott a támogatások odaítélése során és ennek következtében jogtalan kifizetéseket teljesített”.

Ezáltal a meg nem nevezett vezető 500 ezer forintos vagyoni kárt okozott. A rendőrség az ügy iratait vádemelési javaslattal a kedden elküldte a Battonyai Városi Ügyészségre.Forrás:beol.hu