A beruházás fontos eleme a szegedi belváros néhány éve elkezdett rehabilitációjának, amely részeként eddig már a város számos köztere megújult – mondta Botka László (MSZP) polgármester a tér avatóünnepségén.

A szegedi a belváros rehabilitációja – amelynek első elkészült eleme az egyelőre név nélküli tér felújítása – 2,1 milliárd forintos uniós támogatásból, valamint az önkormányzat 1,2 milliárd forintnyi saját forrásából valósulhat meg. A program részeként összesen 27 hektárnyi belvárosi terület újul meg, és 7.800 négyzetméternyi zöld területet alakítanak ki.

A Reök-palota előtti tér és a Kölcsey utca 233 millió forintos költségű felújításának kivitelezője az ATV Szeged Konzorcium. A konzorcium vezető tagja az Arcadom Építőipari Zrt. Az elmúlt hónapok során a tér díszburkolatot kapott, új zöldszigetek építettek, padokat és ivókutat helyeztek ki. A fejlesztés keretében megújult a közmű hálózat, és zöld díszkandeláberek elhelyezésével a közvilágítási hálózat is. A beruházás során az ellenzék és néhány városvédő szervezet komoly tiltakozását kiváltva néhány méterrel arrébb, a tér optikai középpontjába helyezték a III. Honvéd Huszárezred emlékművét is, melyet Bánvölgyi László szegedi szobrászművész restaurált.
Forrás: FN.hu/MTI