Április 12-től egészen 16-ig tart az iskolahét Mindszenten, amely már több évtizedes hagyományokkal bír mondta el Gyapjasné Hegedűs Éva, a Központi Iskola igazgatóhelyettese, aki hozzátette, hogy vannak visszatérő programok, melyeket a diákok nagyon kedvelnek. A szülőket is várják a programokra, hiszen családi sport vetélkedőt is tartanak. A programokat délután rendezik. Hétfőn malom, sakk és sudoku versenyt rendeztek az alsó tagozatosoknak. A felsősök is sakkoztak, malmoztak, de kártyázhattak, illetve falogikai játékokat próbálhattak ki. Az iskola tornatermében görkorcsolya versenyt rendeztek, melyen az első osztályosoktól kezdve egészen a nyolcadikosokig mindenki részt vehetett. A teremben felállított pályán kellett minél gyorsabban végig menni. Az indulók között volt Tomcsányi László és Sárközi Viktória, akik nagyon szeretnek korizni. A tavalyi évben is nagyon jó buli volt, mondta Nagy Ágnes, testnevelő tanár. Idén is sokan neveztek, mikor ott jártunk Kovács Nikolett és Győri Dávid nagy reményekkel regisztrálta magát a versenyre.
A Dózsa-telepi tagintézményben is megkezdődött a programsorozat. Nagy Margit, a tagintézmény igazgatóhelyettese elmondta, hogy már több mint húsz éves hagyománya van az iskolahétnek, de lehet, hogy régebben nem így hívták. Korábban a nyílt napokat is az iskolahéten tartották, de mivel a szülőket is várják a programokra, ezért nem biztos, hogy egy egész napot a suliban tudnak tölteni. A játékok hevében máshogy viselkednek a gyerekek, mint a tanórákon, így jobban meg tudják ismerni a diákokat. Hétfőn főként szellemvetélkedőn vehettek részt a felsősök, valamint jógázhattak. Az alsósok bingóztak, számítógépen játszottak, vagy éppen activityztek. A hét éves Hajdúk Imre kedvenc játéka a malom, aki szinte egész délutánt a tábla előtt töltötte. Juhász Imre kártyázni szeret, míg Kunszabó Dávid a kézműves foglalkozásokat részesíti előnyben, ezért már nagyon várja a csütörtököt.